Páratlan kezdeményezés: így tisztítják meg a Tisza-tavat

MTI   
  Megosztom
Páratlan kezdeményezés: így tisztítják meg a Tisza-tavat

Tisza-tavi futammal bővül idén a hagyományos Felső-Tiszai PET Kupa sorozat, így a pénteken induló és kedden záruló vízi rendezvény keretében a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveznek saját építésű hajóikon, hogy megtisztítsák a folyót és a tavat a felhalmozódott hulladéktól.

Előzetesen tizenkét különösen szennyezett területet mértek fel a szervezők, így a csapatok főként ezeken a szakaszokon gyűjtik majd a hulladékot - áll az akciót szervező Természetfilm.hu Egyesület közleményében.

A rendezvényen hét hajós csapat indul, őket egészíti ki a vízi kenus és a szárazföldi biciklis különítmény. A csapatokat a közösségi adománygyűjtésből épült, pillepalackokon lebegő hulladékgyűjtő hulladékhajó, az M.V. PETényi anyahajó kíséri. A hulladékderbi a pillepalackhajók megépítésével indul pénteken, vasárnap reggel pedig elindul a mezőny. A hajós akciót a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosítják.

A szervezők vasárnaptól mindhárom hulladékgyűjtő napra várják azokat a helybelieket is, akik a szárazföldi gyűjtésben szívesen segítenének. A hulladékgyűjtéshez zsákokat, kesztyűket és kerékpárokat is kapnak a résztvevők, akiket az érdeklődőkkel együtt esténként ismeretterjesztő filmvetítéssel és előadásokkal is várnak a szervezők.

A versenyt záró eredményhirdetést és díjátadót június 18-án tartják. Az eddigi években a PET Kupa 78 hulladékhajója 435 ezer palackot szedett össze az ártérből, ezzel 35 tonna hulladéktól mentesítve a Tiszát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tisza tó

újrahasznosítás

szemét

hulladék

pet kupa

rendezvény

program

tiszafüred

kisköre