Gondold meg, ha lecsót akarsz enni: 70 százalékkal drágább lett a paradicsom!

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Gondold meg, ha lecsót akarsz enni: 70 százalékkal drágább lett a paradicsom!

Az árak is emelkedésnek indultak, mivel nincs túlkínálat az uniós zöldségpiacon. Ami a kertészeteknek könnyebbség, az a háziasszonyoknak bosszúság: lecsót például az idén biztosan drágábban tudnak készíteni, mint tavaly – írja a Magyar Nemzet.

Annak, aki zöldségért indul a piacra, mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, mint eddig, ugyanis több termény ára is jócskán megnőtt a tavalyi szezonhoz képest. A legjelentősebb drágulás az úgynevezett hajtatott zöldségeknél, azaz a paradicsomnál és a paprikánál jelentkezett. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet piaci árinformációs rendszere szerint a Budapesti Nagybani Piacon augusztus első napjaiban 435-460 forintot kérnek a hazai gömbparadicsomért, a fürtös pedig ennél is többe, mérettől függően 540-555 forintba kerül. Ez az előző évhez viszonyítva több mint hetvenszázalékos áremelkedés.

A paradicsomnál a paprika még jelentősebben drágult: az édes, tölteni valóért július végén, augusztus elején 390 forint és 445 forintot kértek a fővárosi nagybanin, míg egy éve 220 és 310 forint között mozogtak az árak. A lecsónak szánt paprika kilója több mint száz forintot ugrott egy év alatt: az idén 290 forintos kilónkénti áron kínálják a zöldséget a tavalyi 180 forint után. A vöröshagyma kilója 165 forint augusztus első napjaiban, a múlt évi 130 forintos szinthez képest tehát ennél a terménynél is jelentős a drágulás. A gumós zeller ára is hasonló mértékben emelkedett, a tavalyi 345 forint helyett most 450 forintot kérnek érte.

A burgonya is drágult: fajtától függően 125 és 180 forint körül mozognak az árak augusztus első napjaiban. A fejes káposzta kilója harminc forinttal drágult, a karfiolé 55 forintot ugrott. A csemegekukorica darabja 67,5 forintról 110 forintra nőtt egy év alatt. Ugyanakkor olcsóbb lett a kelkáposzta, a petrezselyem és a sárgarépa, utóbbit az egy évvel korábbi 275 forint helyett 200 forintért kínálják a nagybanin.

A szakemberek szerint míg tavaly a legtöbb termény esetében túlkínálat jellemezte az európai piacot, addig az idén kiegyensúlyozottabb a kereslet és a kínálat, sőt enyhe keresleti piac alakult ki, ezért az árak is felfelé haladnak. A hazai kertészetek ennek minden bizonnyal örülnek, hiszen hosszú idő után végre a növekvő munkaerőköltségeket is beépíthetik az áraikba. A kézi munkát igénylő kultúrákban az elmúlt öt évben jelentősen megdrágult a munkaerő, a gazdaságok ma már 1000-1200 forintos órabéren alul nem találnak napszámost.

Fotó: MTVA/Jászai Csaba

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zöldség

drágulás

piac

kertészet

lecsó

paprika

paradicsom