Tej- és gyümölcsprogram: étkezésreformáló kezdeményezés indul
A jövő fogyasztóinak nevelése is a célja az idén is megvalósuló iskolai tej- és gyümölcsprogramnak - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Gyümölcsöt és zöldséget 535 ezer, tejet 435 ezer gyermek fogyaszthat a kezdeményezésnek köszönhetően, ami "hatalmas számot" jelent. A gyermekek mindennapi étkezésének részévé kívánjuk tenni ezeket a termékeket
- közölte Feldman Zsolt. Kifejtette azt is, hogy a program nemcsak a napi táplálkozás szempontjából jó a gyerekeknek, a programmal a jövő fogyasztóit szeretnék arra bátorítani, hogy a hazai egészséges tejtermékeket és friss gyümölcsöket, zöldségeket keressék. A finanszírozásról annyit mondott, hogy a gyümölcsprogramot mintegy kétmilliárd, a tejprogramot pedig négymilliárd forinttal támogatja a központi költségvetés.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)