Íme az első magyar egyetem, ahonnan teljesen eltűnnek a PET palackok
Megszünteti a műanyag, PET-palackos vizek, illetve italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - közölte az intézmény hétfőn.
Azt írták, a PTE vezetése - a magyarországi felsőoktatási intézmények között elsőként - úgy döntött, hogy október 1-jétől a PET-palackos víz, üdítő helyett újrahasznosítható, üveges kiszerelésű termékeket vásárol a rendezvényekre, konferenciákra, emellett a karokon hetven ingyenes víztöltő állomást helyeznek ki. A döntés egyik indokaként említették, hogy a Pécsi Tudományegyetem négy éve csatlakozott a "Zöld egyetem" programhoz, amelynek egyik legfontosabb üzenete a környezettudatos szemlélet erősítése, a folyamatos nyitottság, fogékonyság az ökológiai lábnyomot csökkentő újdonságok iránt.
A közleményben Jenei Zoltán kancellárt, a projekt ötletgazdáját idézve megjegyezték: Magyarországon évente 1,4-1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba, s ezeknek csak töredékét, csupán 7-8 százalékát dolgozzák fel újra; a PTE így "intézményi szinten is támogatja a környezettudatosságot" a döntéssel.
A vizes és üdítős palackok "száműzése" után a PTE tervei szerint hasonló környezetbarát kezdeményezés indul majd: újrahasznosított, komposztálható anyagból készült tányérokat, evőeszközöket, poharakat, dobozokat használnának az egyetem büféjében és egyéb vendéglátóegységeiben, valamint minden, az intézményhez köthető rendezvényen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)