Hazánkat választotta a kalandor: Szibériából érkezett madarat fogtak Nógrádban

MTI   
  Megosztom
Hazánkat választotta a kalandor: Szibériából érkezett madarat fogtak Nógrádban

Ritka madárkincsre bukkantak Nógrád megyében: barna füzikét fogtak be a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai Patak községben egy madárgyűrűző akcióban - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ez a faj a szibériai tajgán fészkel, a telet pedig Délkelet-Ázsiában tölti, így vonulásakor nem érinti Közép-Európát, akadnak azonban olyan példányok, amelyek más irányba indulnak el, így akár Magyarországra is eljuthatnak. Magyarországon eddig mindössze hét alkalommal észlelték a fajt. A pataki adat a 8. hazánkban, ebből öt volt gyűrűzés és három terepi távcsöves megfigyelés, mondta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.

A gyűrűzőközpont vezetője fogta a kertjében a barna füzikét (Phylloscopus fuscatus), két héttel korábban pedig egy szintén nagyon ritka kelet-ázsiai vándorfüzikét fogott. Ilyenkor az egész északi féltekén vonulás figyelhető meg, általában Délkelet-Ázsiába mennek telelni, de néhány madár Európába is eljön, mondta Orbán Zoltán.

Budapest kiemelt helyszínnek számít, ilyenkor október tájékán a fanatikus madármegfigyelők a Gellért-hegyre mennek, ahol szinte minden évben lehet látni különleges madárfajokat, amelyek gyakran több napot is eltöltenek itt, tette hozzá.

A füzikék a verébnél jóval kisebb, fele-egyharmada méretű madarak, a levelek között mozognak, szinte soha nem láthatók, a laikusok nem nagyon ismerik őket, számos faja létezik és majdnem mind egyforma. A barna füzike gyűrűjére egy betű-szám kombinációt írtak, amely az adatbázisokba is bekerül, így az online felületeken követhető a madár élettörténete. A barna füzikéről Kína térségéből várnak információt.

A szakember szerint ezek a madarak nem eltévedtek: ennek a madárnak a költési időszakon kívül egyetlen feladata van, túlélni a napokat, hogy a következő szaporodási időszakban lehessen párja, tojása, fiókája.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madár

kína

magyarország

magyar madártani egyesület