Segítségnyújtást népszerűsítő program indult: legyél te is hős!

HelloVidék   
  Megosztom
Segítségnyújtást népszerűsítő program indult: legyél te is hős!

Ma van az Újraélesztés Világnapja, ez alkalomból hazánk legnagyobb humanitárius szervezete, a Magyar Vöröskereszt számos programmal igyekszik felhívni országszerte a figyelmet az életmentő ismeretek fontosságára. A Hősképző kampányát az idei évben csupán 2 hónapja indította el, amely során 123 rendezvényen összesen 20 495 fő sajátíthatta el az alapvető elsősegélynyújtó ismereteket.

A segítségnyújtást és egészségtudatosságot népszerűsítő programsorozat idei részvételi adatai alapján közel kétszer annyi laikus elsősegélynyújtót ért el a szervezet, mint 2018-ban. A hazai statisztikák alapján évente mintegy 20 000 ember veszti életét hirtelen bekövetkező szívhalál következtében. Az esetek több mint a felénél a halálozás elkerülhető lenne, ha a laikusok időben megkezdik az újraélesztést. Ennek ellenére 1 000 emberből mindössze 17-en gondolják úgy, hogy rosszullét esetén oda mernek menni segítséget nyújtani a bajba jutott embereknek. A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei a partnerszervezetekkel közösen azért dolgoznak, hogy ez a statisztika javulni tudjon.

A program azért is fontos, mert a legfontosabb életmentő fogások elsajátítására elegendő lehet mindössze 10 perc. Erről számos vidéki és helyi programon győződhetnek meg ma az érdeklődők az Újraélesztés Világnapja alkalmából. Jó példa erre a budapesti Molnár Ferenc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, amelynek vezetője hagyományteremtő szándékkal világnapi kihívást hirdetett, hogy a gyerekek becsengetéstől a tanítási nap végéig folyamatosan végezzék az újraélesztést az iskola épületében. A kihíváshoz természetesen bármely közoktatási intézmény csatlakozhat.

A világnap alkalmából az Országos Rendőr-Főkapitányság a Magyar Vöröskereszt is bemutatót szervezett. Elsőként a Magyar Vöröskereszt Budapest-Fővárosi szervezetének munkatársai és önkéntesei tartottak bemutatót az újraélesztésről, reggel fél 9-kor a megújult Podmaniczkyt téren. A metrókijárat közelében megrendezett bemutatóhoz sok járókelő csatlakozott, akik így gyakorolhatták a szakszerű újraélesztést.

Délelőtt 10 órakor, a Keleti pályaudvarnál az Országos Mentőszolgálat, a Készenléti Rendőrség, a Magyar Vöröskereszt valamint a Szív City közös szervezésében, rendőrök, mentősök és vöröskeresztes önkéntesek egy zenés flashmob keretein belül hívták fel a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára.

Az eseményen a szervezeteiket képviselték:

  • Dr. Lódi-Sipos Edina rendőrorvos, ezredes, a Rendőrség vezető főorvosa,
  • Dr. Fejes Marianna orvos, a Szív City alapítója,
  • Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója,
  • valamint Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtás szakmai vezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

életmentés

életmentő

országos mentőszolgálat

magyar vöröskereszt

újraélesztés