Ilyen még nem volt: vadon élő bölényeket telepítenek erre a magyar vidékre

MTI   
  Megosztom
Ilyen még nem volt: vadon élő bölényeket telepítenek erre a magyar vidékre

Európai bölényekkel népesítették be az Őrségi Nemzeti Park egy hetven hektáros, fokozatosan újra vadonná alakuló területrészét - tájékoztatott Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park igazgatóhelyettese.

Egy nemzeti parkban szükség van olyan, nagy kiterjedésű, összetett, több élőhelyet, gyepet, erdőt magába foglaló részekre is, ahol egyáltalán nincs emberi beavatkozás, és ahol lehetőség szerint a természet minden alkotóeleme jelen van, beleértve a korábban kipusztított állatokat is - hangsúlyozta Németh Csaba.

Csak így érthető meg ugyanis a természet valódi működése, így tanulhatja meg az ember, hogyan hívhatja segítségül a természet erőit a saját, tönkretett környezete helyreállításához

- mutatott rá. Mint a szakember felidézte, több mint egy évtizeddel ezelőtt döntött úgy a nemzeti park vezetése, hogy létrehoz egy a természetes vadonhoz leginkább hasonlító területet és arra visszatelepíti az egykor itt is élt európai bölényt.

Az igazgatóság az elmúlt évek során megvásárolta a Kondorfa község határában található úgynevezett Hegy-völgy területét, amelynek zöme gyep, de található rajta tölgyes erdő és foltokban erdeifenyő is. A területen mélyfúrású kutat létesítettek, idén tavaszra pedig elkészült a teljes élőhely körül egy speciális, ötezer folyóméter hosszú, hét vezetékszálból álló elektromos kerítés is.

Az állatok azóta önállóan élik életüket és egyben az ő rágásuk, taposásuk alakítja a vadont. A szakemberek szerint egy olyan természetes rendszer jött létre, amely önmagát szabályozva működik, lehetőséget adva számtalan élőlénynek a megtelepedésre, a folyamatok tanulmányozására.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vadon területe zárt, oda szigorú biztonsági szabályok betartásával jelenleg csak a szakemberek léphetnek be. Európai bölények azonban elmondása szerint a nemzeti park szalafői bemutatóhelyén továbbra is megtekinthetők, a nemzeti park szakemberei pedig a bölények életéről folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket az igazgatóság Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján, amelyen egy az áttelepítésről szóló kisfilm is megtekinthető.

Fotó: MTI/Varga György

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bölény

őrség

őrségi nemzeti park

vadon

betelepítés

természet

állat