Csatlakozz te is: egy hét a hulladékcsökkentés érdekében

MTI   
  Megosztom
Csatlakozz te is: egy hét a hulladékcsökkentés érdekében

Közel duplájára nőtt - a tavalyi 226-ról idén 410-re - az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő akciók száma - jelentette be Boros Anita az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt prioritásként tekint a fenntarthatóság megismertetésére és érvényesítésére, hogy az a mindennapjaink természetes részévé váljon

- hangsúlyozta az államtitkár.

A rendezvénysorozat a hulladék keletkezésének csökkentésével, újrahasznosításával összefüggő gyakorlatok bemutatására szolgál. Az államtitkár szerint a kezdeményezés célja, hogy az állampolgárok, a közösségek és a civil szervezetek felismerjék, közös jövőnk van közös felelősséggel.

Feladatunk, hogy unokáinknak úgy adjuk át a számunkra is kölcsönkapott Földet, hogy az nekik is élhető maradjon

- mondta, majd kifejtette, a hulladékgazdálkodás az Európai Unióban kiemelt területnek számít, ezért számos eszközzel támogatják a körforgásos gazdaságra való áttérést. Mindezt többek között azért teszik, mert míg a jelenlegi rendszer arra épült, hogy a "terméket legyártjuk, felhasználjuk és eldobjuk", a körforgásos gazdaságban nem keletkezik hulladék, hiszen a ma termékeit a jövő alapanyagainak tekintik.

A föld erőforrásai végesek, emiatt Európának és az unió tagállamainak kettős kihívással kell szembenézniük, egyrészt ösztönözniük kell a növekedést a munkahelyteremtés és a polgárok jóléte miatt, másrészt a növekedésnél szem előtt kell tartaniuk a fenntarthatóságot is

- mondta Boros Anita, aki hozzátette, a tíz éve indult kezdeményezés egyre népszerűbb; tavalyhoz hasonlóan idén is 30 ország jelezte részvételét az Európai Hulladékcsökkentési Héten, a programok száma a 2018-as 14 300-ról idén 16 500-ra emelkedett.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hulladékgyűjtés

hulladék csökkentés

hulladékkezelés

program

európai hulladékcsökkentési hét