Hivatalos: egy NASA által kifejlesztett gyógymódot tesztelnek a bajai kórházban

Steiner Petra   
  Megosztom
Hivatalos: egy NASA által kifejlesztett gyógymódot tesztelnek a bajai kórházban

A NASA által 1960-as években kifejlesztett, úgynevezett neurofeedback rendszert az űrhajósok és a pilóták kiképzésénél használták a negatív stresszhatások csökkentésére, valamint a mentális és fizikai teljesítőképesség fokozására. A módszert először a magánszféra vette át forradalmi újításként, amivel többek között a tanulási nehézségben, figyelemzavarban küzdő gyermekek fejlődésében értek el sikereket. A rendszer most az első magyar állami intézményben, a Bajai Szent Rókus Kórházban debütál a mentális betegségek kezelésében.

A költséges berendezést a bajai kórházon belül működő Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével uniós forrásból sikerült beszerezni, amelynek jelenleg az intézmény pszichiátriai osztálya ad otthon, ám a tervek szerint, nemcsak a súlyos mentális betegségben szenvedők számára jelent majd hatékony segítséget. Dr. Hal Viktor, a pszichiátriai osztály vezető főorvosa a november 18-án tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a neurofeeedback, más néven EEG biofeedback módszer esetében egy noninvazív, vagyis mindenféle beavatkozástól mentes eljárásról beszélünk, tehát nem sugaraznak, nem mágneseznek, valamint tabletta és injekció formájában se kerül be idegen anyag az emberi szervezetbe.

Egy EEG-tréning során meghatározott számú érzékelőt helyeznek el a fej egy-egy jól behatárolt pontjára, amivel az agyhullámok mérését teszik lehetővé. Külső szemlélőként mindössze annyi látszik, hogy néhány lógó zsinórtól eltekintve a székben ülő páciens a számítógép képernyőjén futó képkockákat figyeli, és közben semmi sem történik. Azonban ez koránt sincs így.

Hogyan is működik a neurofeedback eljárás? Dr. Hal Viktor röviden felsorolta azokat az agyi működést leíró hullámgörbéket, amelyek egy-egy állapotra, tevékenységre jellemzőek: Théta (ébredés, elalvás), Delta (alvás közben), SMR (koncentráció) és Béta (aktív, ébrenléti állapot), utóbbi kategórián belül pedig elkülöníthető a Béta2, amely a pánikot, a szorongást, egy szóval a stresszes állapotot írja le. A biofeedback rendszer ezeket a hullámokat képes felerősíteni és az éppen vetített animációban, filmben vagy játékban vezérlőként alkalmazni, így a páciens leegyszerűsítve az agyhullámaival módosítja a képernyőn látottakat.

Nagyon fontos, hogy egyéni kezelést adunk mindenkinek, tehát nem egy abszolút értéket állítunk be, és ezáltal valakit egyfolytában büntetünk azzal, hogy sose sikerül teljesítenie. Nagyon fontos, hogy inkább jutalmazzunk a játék során, tehát hogy magunkhoz képest mennyit tudunk fejlődni és változni. Ezért szeretik nagyon a sportolók, mert nem egy bizonyos vonalhoz kell igazodniuk, hanem ténylegesen a saját teljesítményüket tudják ezzel bővíteni és tágítani

– emelte ki a bajai pszichiátriai osztály pszichológusa, Hal Melinda.

A szakember továbbá megemlítette, hogy míg egy kutatói EEG minimum 25 csatornán méri az agyhullámokat, addig az általuk használt készülék 4 csatornát használ, ami nem lebecsülendő szám, tekintve, hogy a gyakorlatban ennyi is kihívást jelent egy páciens számára. Egy tréning összesen 20-30 percig tart, amin belül akár 5-10, alkalmanként 2-3 perces próbát tesznek a személyek, az egyenkénti ülések száma pedig 10 és 60 között ingadozhat attól függően, hogy milyenek lesznek a kapott eredmények és a fejlődés üteme, illetve pontosan milyen célból alkalmazzák az eljárást. A módszer előnye, hogy a folyamatot felügyelő és koordináló tréner azonnali visszajelzést kap a páciens mentális állapotáról, és mivel a tréning lényegében az agyhullámokra koncentrál, a neurofeedback olyanok számára is terápiás ellátást jelenthet, akik nem képesek a verbális kommunikációra.

Nagy vívmánya ez a tudománynak, ugyanis önállóan és kiegészítő terápiás modulként egyaránt működik. Leginkább demencia, Asperger-szindróma esetén alkalmazzák, vagy akár az autizmus spektrumban lévők egy nagyon jó nem verbális terápiát kaphatnak általa. A fájdalomszindróma területén, és itt leginkább a migrént emelném ki, amelyen belül sok éve folyik a kutatásunk, szintén egy hasznosítható eljárás lesz. Ezen kívül teljesítmény- és motivációs tréningeket is tudunk tartani, nagyon sok sportoló alkalmazza ezt hazánkban, illetve külföldön is különböző tréningek során

– sorolta Hal Melinda a rendszer alkalmazási területeit.

Dr. Hal Viktor osztályvezető főorvos hozzátette, leginkább az ADHD-s (hiperaktivitás) és ADD-s (figyelemzavar) gyermekek körében van a legtöbb tudományosan igazolt pozitív eredmény, de ugyanúgy más betegségek körében is alkalmazható egyéb módszerekkel kombinálva, például pszichiátriai betegek körében a gyógyszeres kezelés kiegészítéseként, illetve általa alkalmassá lehet tenni a pácienst arra, hogy egyéb pszichoterápiás módszerekkel kapcsolatban fogékonyabb legyen.

Hal Melinda megjegyezte, leginkább a magánellátásban és a pedagógiai szakszolgálatban találhatóak hazánkban ilyen neurofeedback rendszerek, a bajai kórházban azonban ez az eljárás TB-finanszírozottan válik elérhetővé a helyi és térségi lakosok számára. Mivel a módszert először alkalmazzák állami egészségügyi keretek között, nincs egy jól kidolgozott, követhető példa, így jelenleg a metódus teljes beolvasztására törekednek a bajai kórház már meglévő ellátásai közé. A tervek szerint először a már a fájdalomkutatásban (amit a Semmelweis Egyetemmel közösen végeznek) résztvevő személyeken fogják alkalmazni a rendszert, hogy később már a megfelelő tapasztalatok birtokában tudják esetlegesen szélesíteni az alkalmazási területek körét.

Az eljárás térítésmentessége miatt arra számítanak, hogy lévén egy gép és korlátozott számú tréner áll rendelkezésükre, biztos lesz várólista és előjegyzési rendszer, de jelenleg még csak az igényfelmérés stádiumában állnak. Dr. Hal Viktor kiemelte, senkit se kell, hogy elriasszon a pszichiátriai osztály gondolata, a neurofeedback eljárásban való részvételhez ugyanis nem kell felvételt nyerni magára az osztályra, valamint az intimitás és a személyes adatok se kerülnek majd veszélybe, lévén, hogy a kezelésből nyert adatokhoz betegsorszámot fognak rendelni. Hal Melinda hozzátette, mindannyian remélik, hogy az emberek nem fognak félni a rendszertől, amellyel mindenféle beavatkozás nélkül lehet elérni szemmel látható pozitív eredményeket.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

neurológia

eeg

egészség

biofeedback

bajai szent rókus kórház