Százmilliókból épül ortodox templom Hévízen

MTI   
  Megosztom
Százmilliókból épül ortodox templom Hévízen

A fürdővárosban és környékén nagyon sok oroszajkú, ortodox vallású él, jelentős az orosz és ukrán turistaforgalom, az egyházmegye ezért már hosszú évek óta tart miséket is a városban. Már régóta tervezték a templom felépítését.

Pénteken helyezi el új templomának alapkövét Hévízen a Moszkvai Patriarchátus Magyar Ortodox Egyházmegyéje. Papp Gábor, Hévíz polgármestere azt mondta: a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom az Ady utcában épül, mintegy 400 millió forintos költséggel.

A kormány még 2017-ben mintegy 2,4 milliárd forint támogatást adott a magyar ortodox egyházmegyének három templom felújítására és egy új építésére. Ez utóbbit régóta tervezték, hogy Hévízen építik fel, mert

Az egyházmegye három magántulajdonú telek megvásárlásával és összevonásával találta meg a templom helyét az Ady utcában. Az önkormányzattal egyeztetett tervek alapján egy mértéktartó, 15-ször 15 méter alapterületű, 12 méter magas, jellegzetesen hagymakupolás templom épül fel egy év alatt.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hévíz

templom

ortodox egyház