Megbetegít az ünnepi zabálás: ezt próbáld ki, ha te is túletted magad

HelloVidék   
  Megosztom
Megbetegít az ünnepi zabálás: ezt próbáld ki, ha te is túletted magad

Karácsony idején a legtöbben engednek a csábításnak és végigkóstolják a rokonok, barátok által készített ételeket, süteményeket. Ha nem figyelünk és nem vagyunk elég tudatosak, három nap alatt képesek vagyunk túlenni magunkat, ami aztán számos betegséget eredményezhet. Mit tehetünk az ünnepek után? Hogyan tudjuk jobb állapotba hozni megterhelt gyomrunkat és szervezetünket? Most ennek jártunk utána.

A karácsonyi rokonlátogatások elmaradhatatlan része a közös étkezés, persze az ötödik rokonnál már nem csúsznak le olyan könnyen a falatok, gyomrunk pedig mindent megpróbál, hogy jelezze: túl sokat ettünk.

Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik gyomrunkban egy kiadós ünnepi vacsora vagy ebéd után, nézzük meg a folyamat tudományos hátterét. Szakemberek nyomonkövették a táplálék és az alkohol útját, ahogy különböző folyamatokat indít be a szervezetünkben. Ennek alapján a következőkre jutottak:

Öt perccel a karácsonyi vacsora után

Mindössze öt perccel azután, hogy egy pohár kedvenc italunkat elfogyasztottuk, az alkohol a véráramban kerül. Az alkohol a vékonybélből és a gyomorból felszívódik a véráramba, kitágítja az ereket: ettől azt érezzük, hogy melegünk van, valamint a hangulatunk is kedélyesebbé válik

20 perccel később

Akár 20 percet is igénybe vehet, amíg a test telítve érzi magát, de tény, hogy mielőtt ennyi idő eltelik, már valójában tele lesz a pocakunk. A gyomor kapacitása körülbelül egy liter, tehát a teljes karácsonyi vacsora elfogyasztása után már megnövekedik, ezzel más szerveket nyomni kezd, majd megkezdődik a gázok termelése.

30 perc elteltével

Ezen a ponton a hasnyálmirigy elkezdi termelni az inzulint, a hormont, amely segíti a glükóz átalakítását tárolható glikogénné. Ha túl sokat eszünk, a vércukorszint rettetnő gyorsan emelkedik, ráadásul a mértéktelen evés megterheli hasnyálmirigyet is. Miután a hasnyálmirigy "elvégezte a munkáját", csökken a vércukorszint, ami fáradtságot okoz.

Egy óra múlva

A vér egyenesen az emésztőrendszerbe áramol annak érdekében, hogy megkezdődjön az étel lebontása. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a testünk természetesen gyorsítja az anyagcserét és pulzust, azaz a belső hőmérséklete is növekszik, ami borzalmas izzadást eredményez. Azok az italok, amelyeket korábban elfogyasztottunk, most az emésztés lelassításán dolgoznak, és mivel nehéz ételeket több idő lebontani, így elkezdjük magunkat telítettnek, fáradtnak érezni.

Két órával később

A fehérjék és zsírok két-három órán keresztül ülnek a gyomorban, ez telt és puffadt érzetet okozhet. Ráadásul a raffinóz, egy olyan komplex cukor - amely olyan zöldségekben található, mint a kelbimbó - amit a test nem képes feldolgozni, tehát csak a széklettel együtt képes távozni.

Hat órával a vacsora után

Az összes étel és ital a vastagbélben található, ráadásul akár 6-8 óráig is eltarthat, mire innen távozni tud.

24 órával később

A WC-be tett kirándulás megszabadíthat minket a testünben, gyomrunkban, beleinkben maradt emészthetetlen dolgoktól.

Egyszerűen elkerülhető a túlevés

Persze nem csak a nagy karácsonyi habzsolások, de a hétköznapi túlevések után is édemes segíteni a szervezetet a regenerálódásban. Azt is megmutatjuk, hogyan!

Fontos, hogy legyünk őszinték magunkhoz és családtagjainkhoz is. Merjük elmondani, ha már nem bírunk többet enni. Ebben az időszakban amúgy is nagy a feszültség, viszont ilyenkor találkozhatunk a legtöbb rokonunkkal ismerőseinkkel. Fontosabb, hogy jól érezzük magunkat, mint az, hogy minden falatból csípjünk egy kicsit.

- mondta Meaghin Svenson, dietetikus és táplálkozási szakértő. Kiemelte azt is, hogy ha végigfalatoztuk a karácsonyt, akkor sem kell pánikba esnünk. Ezerint elég néhány apró lépést betartani, hogy helyrehozzuk a túlevés okozta gondokat.

  1. Próbáljunk több gyümölcsöt és teljes kiőrlésű terméket fogyasztani az ünnepek után.
  2. Fogyasszunk minél több vizet, hiszen ez felpörgeti az anyagcserénket.
  3. Válasszuk a minőséget a mennyiség helyett. Az ünnepi időszak után próbáljunk kevesebbet enni, de az a kevés, amit elfogyasztunk minőségi falat legyen és minél egészségesebb hozzávalókból készüljön.
  4. Használj kisebb tányért. A szakember szerit kutatások igazolták, hogy ez pozitívan hat az agyra. Már egy kis tányér ételtől is tele érezzük majd magunkat.
  5. Egyél lassabban, hiszen így hamarabb megérzed, ha tele vagy, sőt az ízeket is jobban fogod érezni!
  6. Mozogj egy kicsit. Az ünnepek után egy kiadós séta, jóga vagy esetleg futás is frissítően hat az ember szervezetére. Vágj bele most!
  7. Fokozatosan térj vissza a hétköznapi étrendedhez. Reggelente fogyassz fehérjében és rostban gazdag reggeli.

(forrás: www.mirror.co.uk)

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

karácsony

étkezés

túlevés

evés

ételek

gyomor

gyomorpanaszok

gyomorrontás

gyomorbetegség