Elindulnál a Budapest-Bamako Rally-n? Ennyiért Te is benevezhetsz

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Elindulnál a Budapest-Bamako Rally-n? Ennyiért Te is benevezhetsz

Közel 9000 kilométer, 17 nap, a legkiszámíthatatlanabb út- és időjárási körülmények, ez a Budapest-Bamako Rally. A kétévente elrajtoló, elsősorban karitatív túra mottója: „Bárki. Bármivel. Bárhogy.” Az embert próbáló megmérettetést számtalan nem várt fordulat és veszély övezi, de talán ez az, ami leginkább vonzza a rally szerelmeseit. Természetesen nem szabad megfeledkezni Afrika szépségéről és varázsáról sem. A tapolcai csapatot – Vetsey Anitát, Mohos-Bárány Nórát, Vetsey Lászlót, Mohos Imrét – pontosan az Afrika felfedezése iránti vágy sarkalta arra, hogy benevezzen a túrára. A HelloVidéknek Mohos Imre, a csapat egyik tagja mesélt a nagy vállalkozásról.

HelloVidék: Milyen indíttatásból döntötteke úgy, hogy elindultok a Budapest-Bamako Rally-n?

Mohos Imre: Régóta tervezgettük, hogy megnézzük Afrikát, de szerettük volna a valós mivoltában látni. Az autentikájával, a szegénységével, az elmaradottságával együtt, hogy átélhessük a teljes valóságát. Az útra egy másik házaspárral fogunk menni a feleségemmel, igazából a két lány találta ki, hogy a Budapest-Bamako Rally lenne erre a legalkalmasabb. Mivel Afrika több országát is átszeli az útvonal, talán ez az egyik legjobb lehetőség arra, hogy megismerjük az afrikai népeket és kultúrájuka. De igazából mi sem fogtuk még fel, hogy mire is vállalkoztunk. Kilencezer kilométert tizenhét nap alatt megtenni úgy, hogy közben rengeteg veszély és megpróbáltatás éri az embert, nem lesz egyszerű...

Milyen kapcsolatban álltok az autókkal?

Nagyon régóta dolgozok autókkal. Autókereskedelemmel foglalkozok, így valamekkora rálátásom van az autókra, de persze ez nem azt jelenti, hogy a sivatag kellős közepén megszerelek bármit, de apróbb dolgokhoz hozzá merek nyúlni. Az elmúlt időben, ahogy készítettük fel az autót a rallyra megismertem szinte minden részletéta a kocsinak, mivel nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy amit kellett kicseréljünk rajta. Például lecseréltük a vezérlést, a vízpumpát, a lengéscsillapítókat, a féktárcsákat, az olajokat és terepen is leteszteltük az autót. Szóval szerintünk nem lesz gond vele, de nyilván minden körülményre nem tudunk felkészülni száz százalékban. Annyi féle tájon vezet az út, sivatagon, kősivatagon, óceánparton át, ahol különféle időjárási viszonyokra kell számítani, hogy nem tudjuk mikor mi is fog ránk várni pontosan.

Milyen autóval vágtok neki a nagy kalandnak?

Egy Toyota Land Cruiserrel.

Miért pont e mellett döntöttetek?

A Toyoták alapvetően megbízható autók, a Land Cruiserek pedig nagyon jól bírják a különféle terepviszonyokat. Afrikában pedig egy igen kedvelt típus, így ha bármi probléma adódik vele az út során, könnyedén lehet majd javítani, akár alkatrészt szerezni hozzá. A szervezők pedig azt mondták, hogy érdekes módon Afrikában, ha elakadnánk, tíz percen belül biztosan jön majd valaki, akinél lesz valamilyen szerszám, amivel meg lehet javítani az autót. Nagyon segítőkészek az ottani lakosok, megcsinálnak bármit.

Hogy tudtok felkészülni erre a hatalmas megmérettetésre?

Nem tudom, hogy hogy lehetne felkészülni lelkileg mind azokra a dolgokra, amiket látni fogunk, amiket átélünk és megtapasztalunk majd. Azt a szegénységet, nyomort. Amikor egy édesanya a kétéves gyermekét nyújtja feléd, hogy vidd el magaddal, hogy jobb élete legyen... Erre szerintem nem lehet felkészülni. Engem amúgy is nagyon megérintenek az ilyen dolgok, a szegénység, az afrikai helyzet. De természetesen szép oldala is lesz az utazásnak, ahogy mondják, sehol nincs olyan gyönyörű csillagos ég, mint ott, Afrikában.

Milyen anyagi vonzatai vannak a versenynek?

Azt fontos kiemelni, hogy a Budapest-Bamako Rally elsősorban egy jótékonysági túra. Minden alkalommal – ugye kétévente rendezik a rallyt – indul egy hatalmas kamion is, amibe a résztvevők és a szponzorok felajánlásait viszik ki Afrikába. Emellett az idei év fő projektjei, hogy Szenegál egyik eldugott kis falvában, Dindefeloban vezetékes, tiszta ivóvízrendszert építenek a szervezők, Sierra Leonében pedig kétezer fát ültetnek majd. De, hogy válaszoljak a kérdésre, ha időben regisztrálsz a túrára, akkor, ha jól emlékszem 600-800 euró a nevezési díj, autónként. Emellé az oltások ára fejenként, nagyjából 50-80 ezer forint. De persze van még számtalan felmerülő költség is, az autópályadíjak, az üzemanyag, az engedélyek, a biztosítások, a vízumok, a szállás és még sok minden más is. A költségek természetesen nagyon sok mindentől függnek, hogy veszel-e autót, ha igen, milyet. Milyen felszerelést viszel magaddal, tehát ez sokösszetevős dolog. De azt is fontos kiemelni, hogy vannak, akik támogatóként vesznek részt a rallyn. Mi is nagyon meglepődtünk azon, hogy szinte azonnal jelentkeztek nálunk szponzorok, összesen ötven támogatónk gyűlt össze. De elsősorban mi is a karitatív oldalát látjuk ennek az útnak, ami azt jelent, hogy az elsődleges célunk, hogy egy rászoruló falunak, óvodának, iskolánk adjuk majd az autót. De ugye ezt nagyon nehéz megítélni, hogy ki is az, aki valóban jóra, és nem saját célra használja majd fel.

Címlapkép: Gáspár Adrienn

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

rally

bamako

budapest-bamako

budapest-bamako rally

autó-motor