Tizenkilenc mosószert vizsgáltak: ez lett a teszt eredménye

MTI   
  Megosztom
Tizenkilenc mosószert vizsgáltak: ez lett a teszt eredménye

Tizenkilenc mosószer esett át az Innovációs és Technológiai Minisztérium vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán. A címkén feltüntetett összetevők megfelelőségét, a csomagolás zártságát vizsgálták, és tesztelte a termékek mosási hatékonyságát is.

A vizsgálat során kávéból, fűszerpaprikás olajból, spenótból és meggyléből azonos mennyiséget vittek fel egyforma fehér textilmintákra, majd azokat 24 órás száradás után automata mosógéppel, megegyező körülmények között, 40 fokon mosták ki. A mosáshoz a szerek csomagolásán feltüntetett, közepesen kemény vízhez és közepesen szennyezett ruhához ajánlott adagolásokat alkalmazták. Mivel egyik vizsgált mosószer sem kifejezetten folteltávolításra tervezett termék, a mosás nem tüntette el teljesen a foltokat, azok csak elhalványodtak.

A laboratórium az ár-érték arány vizsgálata során a beszerzési árak alapján kiszámolta, hogy az egyes mosószerek használatával közepes vízkeménység esetén mennyibe kerül egy átlagos adag, vagyis 4-5 kilogramm közepesen szennyezett ruha kimosása.

Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a hazai üzletekben kapható mosószerek tesztelésének célja az volt, hogy a vásárlókat a termékek hatóanyag-tartalmának, mosási hatékonyságának és ár-érték arányának összehasonlításával segítsék a tudatos döntés meghozatalában, a számukra leginkább megfelelő termékek kiválasztásában.

A laborvizsgálatok szerint mindegyik árucikk teljesítette az előírásokban foglalt követelményeket, fogyasztóvédelmi hatósági intézkedésre az ellenőrzés nyomán ezúttal nem volt szükség. Az innovációs tárca fokozott erőfeszítésekkel, hatékony, célzott vizsgálatokkal védi a fogyasztókat 2020-ban is, így a gyakran használt tisztítószerek ellenőrzése már februárban újabb termékcsoportokkal folytatódik.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

mosószer

vizsgálat

mosás