Kiderült a tejtitok: ezt issza a magyarok 85 százaléka
„Van itthon tej” elnevezéssel ismét útnak indította iskolai edukációs kampányát a Tej Terméktanács, amelynek célja a tejfogyasztás népszerűsítése, valamint a tej pozitív élettani hatásainak bemutatása a gyermekek számára. Szakemberek szerint ugyanis még mindig nem fogyasztunk elég tejterméket, annak ellenére sem, hogy tudjuk, számos jótékony hatással rendelkeznek. Ennek apropóján annak jártunk utána, hogy pontosan mennyi tejet isznak a magyarok, valamint szakértő segítségével kiderítettük azt is, hogy mennyi lenne az ideális mennyiség mennyiség.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, januárban elkezdődött a Tej Terméktanács által szervezett, „Van itthon tej” elnevezésű iskolai edukációs kampány. A roadshow keretében mintegy 100 iskolában kerül megrendezésre a mobil kiállítás. Ezzel párhuzamosan az elmúlt hetekben jelent meg a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet legfrissebb, tej és tejtermékek agrárpiaci jelentése is, melyből jól látszik, valóban nem vásárolunk elég tejterméket, pedig bőven lenne miből válogatni.
A jelentés eredményei alapján láthatjuk, mozgalmas időszakot tudhat maga mögött a hazai tejpiac. Ennek alapján összegeztük a legfontosabb történéseket, lássuk melyek voltak a legfontosabb változások a magyar tejiparban.
- A NAIK AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 107,97 forint/kilogramm volt 2019 decemberében. A fehérjetartalom 0,08 százalékpontos javulása és a zsírtartalom 0,03 százalékpontos romlása, valamint az alapár 1 százalékos emelkedése mellett a nyers-tej átlagára 1 százalékkal nőtt 2019 decemberében. Valamint 9 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát.
- A nyerstej kiviteli ára 110,33 forint/kilogramm volt 2019 decemberében, ez az egy évvel korábbinál 8 százalékkal volt magasabb. A kiviteli ár 2 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat. Az UHT- és az ESL-tej áfája 2019. január 1-jétől 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött.
- A NAIK AKI PÁIR 2019. évre vonatkozó adatai szerint a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej feldolgozói értékesítési ára 3 százalékkal, a belföldi értékesítése 23 százalékkal nőtt 2018-hoz képest. Az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej feldolgozói értékesítési ára 8 százalékkal, a belföldi értékesítése 2 százalékkal emelkedett ugyanekkor.
- A termelők és a kereskedők kétszeres mennyiségűt, míg a feldolgozók 60 százalékkal kevesebb nyerstejet exportáltak. A termelők és a kereskedők nyerstejkivitele háromszorosa a feldolgozókénak a vizsgált hónapban.
- A NAIK AKI PÁIR adatai szerint a hazai előállítású tehéntúró feldolgozói értékesítési ára 11 százalékkal, a gyümölcsös joghurté 10 százalékkal, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos és zacskós friss tejé, valamint a kefiré és a natúr joghurté egyaránt 8 százalékkal, a tejfölé és az ömlesztett sajté egyaránt 6 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé, a natúr joghurté és a trappista sajté egyaránt 5 százalékkal, az adagolt vajé 3 százalékkal emelkedett 2019 decemberében az előző év azonos hónapjához képest.
- A KSH adatai szerint a trappista sajt fogyasztói ára (áfával) 2 százalékkal nőtt, míg az 1,5 és 2,8 százalék zsírtartalmú ESL- (hosszan friss) tejé stagnált ugyanebben az összehasonlításban. Az UHT- és az ESL-tej áfája 2019. január 1-jétől 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött.
- A NAIK AKI PÁIR 2019. évre vonatkozó adatai szerint a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej feldolgozói értékesítési ára 3 százalékkal, a belföldi értékesítése 23 százalékkal nőtt 2018-hoz képest. Az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej feldolgozói értékesítési ára 8 százalékkal, a belföldi értékesítése 2 százalékkal emelkedett ugyanekkor.
Még mindig nem fogyasztanak elég tejterméket a magyarok
Ugyan a számok lassan ugyan, de emelkednek, szakemberek szerint még mindig nem fogyasztunk elég tejterméket. Hogy pontosabb képet kapjunk arró, hogy mennyit is fogyasztanak a magyarok, valamint, hogy mennyi lenne az ideális mennyiség, amit minden felnőttnek és gyereknek fogyasztania kellene, arról Harcz Zoltánt, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
A hazai tejfogyasztást illetően mit lehet tudni, mennyi tejet fogyasztanak a magyarok?
A magyar lakosság tej- és tejtermék fogyasztása – tejegyenértékben mérve – az uniós átlag (250 kg) alatti, 165 kg körül mozog egy főre vetítve. Ezen belül fogyasztói folyadéktejből 54-55 litert fogyasztott el átlagosan egy fő 2018-ban, savanyított tejtermékből (joghurt, kefir, tejföl) pedig 13-14 litert. A sajt és túró fogyasztás együtt 7,9 kg volt fejenként, míg vajból és vajkrémből 1,2 kg fogyott. A korábbi évekhez képest ezek a számok kismértékű emelkedést mutatnak, de még mindig elmaradnak az Európai Unió jelenlegi átlagfogyasztásától. A fogyasztói folyadéktej esetében a hazai fogyasztás elmaradás alapvetően nem is számottevő az uniós fogyasztáshoz képest, a feldolgozott, magas hozzáadott értékkel bíró tejtermékek fogyasztása ugyanakkor hazánkban jóval alacsonyabb.
Ezzel szemben mit lehet elmondani az EU-s fogyasztásról?
Folyadéktejből jelenleg 59-60 liter, sajtból (és az ebbe a kategóriába tartozó túróból) 18-19 kg, míg vajból 4,3 kg az egy főre eső fogyasztás. A fogyasztói folyadéktej kivételével minden friss és feldolgozott tejtermék fogyasztása emelkedik.
Mennyi lenne az ideális mennyiségű tej, amit naponta fogyasztanunk kellene - felnőttek és gyerekek esetében?
A hivatalos ajánlások szerint – ahogy arra kommunikációs kampányunkban is kiemelten felhívjuk a figyelmet – naponta fél liter tej vagy ennek megfelelő tejtermék (pl. 10 dkg sajt, 5 dl kefir vagy joghurt, egy-egy krémtúró vagy más túródesszert, két szelet vajaskenyér stb.) fogyasztása javasolt mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében (a pontos mennyiség kis mértékben függhet az életkortól, a nemtől, illetve a fizikai aktivitástól is). Számos kutatás, tanulmány áll rendelkezésre, amely a tej és tejtermékek fogyasztásának egészségre gyakorolt pozitív hatásait mutatja ki. A tej és tejtermékek koncentráltan tartalmaznak az emberi szervezet számára fontos és nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványi anyagokat, ezért is tartjuk lényegesnek, hogy a tej pozitív élettani hatásaival már a fiatal generációt is megismertessük, egyebek mellett a már több éve sikeresen futó iskolai edukációs kampányunkon keresztül.
2019. január elsején lépett érvénybe a tejáfacsökkentés. Ennek következtében tapasztalható volt, hogy csökkent az UHT és ESL tejek ára. Hatással volt ez a tejfogyasztásra?
2019. évben több mint 2,5 százalékkal emelkedett a hazai feldolgozók hazai tejértékesítése, miközben a fogyasztói folyadéktej importjában az év elején viszonylagos növekedés után 2019 nyarán markánsan megfordult a trend, éves szinten már több mint 5%-kal kevesebb tejet importáltunk előző évhez képest. Még nagyobb mértékben (≥15%) csökkent a hazai fogyasztói tej piacon leginkább jellemző szlovák tej importja is, az előző évhez képest.
Ha már tejfogyasztás: az elmúlt hetekben látott napvilágot egy kutatás, mely szerint lassítja a szervezet, test öregedését az alacsony zsírtartalmú tej fogyasztása. Mi a véleményük, valóban egészségesebbek az alacsony zsírtartalmú tejek a magasabb zsírtartalmú termékektől?
Napjainkban gyakran jelennek meg a tejfogyasztás ellen érvelő gyakran csak felületes közlemények, amelyek időnként nélkülözik a tudományos megalapozottságot, így akár félrevezetők is lehetnek. Előfordul az, hogy egy friss tudományos megállapítással szemben rövid időn belül megjelenik az ellenkezőjéről szóló hír is. A tejzsír remekül emészthető, sok benne a zsírban oldódó vitamin, serkenti a növekedést és több rákellenes hatóanyag-csoportot tartalmaz, melyek közül néhány még arra is képes, hogy megakadályozza az érelmeszesedést és erősítse a szervezet immunrendszerét. A tejzsírok ideális arányban tartalmaznak omega-6 és omega-3 zsírsavakat, és jelentős mennyiségű növekedést serkentő, bőrregeneráló, a vérszegénység ellen ható, antioxidáns hatású A-, E-, B2-, B6- és B12-vitamin lelhető fel bennük. Nem a tejek, illetve azok zsírtartalma felelős az elégtelen mennyiségű testmozgás és az egészségtelen táplálkozás melletti túlsúlyért és az elhízás kialakulásáért. Ettől függetlenül a tej manapság már négyfelé zsírtartalommal is megvásárolható. A zsírosabb tej sokak szerint finomabb, s ne feledjük, egy zsírosabb tej jóval drágább is a boltokban. A legmagasabb zsírkategóriájú tej az összes – bolti és frissen kimért – eladások csupán 15-16 százalékát adja idehaza. Eközben a felnőtt hazai lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal közösen – ennek kétszerese.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)