Ezek megőrültek! Ilyen a "Bátrak Úszása" Nógrádban: Te bevállalnád?

Nagy Judit Áfonya   
  Megosztom
Ezek megőrültek! Ilyen a Bátrak Úszása Nógrádban: Te bevállalnád?

A Nógrád megyei Balassagyarmaton immár harmadik éve az egyik legizgalmasabb, tél végi esemény a Bátrak Úszása nevű rendezvény. A jeges vízben történő fürdőzésnek hazánkban még nincs messzire nyúló hagyománya, szemben az északi népekkel, illetve az orosz, cseh és szlovák hagyományokkal. Magyarország jelenleg leghíresebb jeges úszója ifj. Schirilla György, aki évek óta a Balatonon és környékén népszerűsíti a sportot, illetve szintén a Balaton partján vált az elmúlt években szokássá az óév jeges fürdéssel való búcsúztatása, mint közösségi élmény. Viszont kevesen tudják, hogy a balassagyarmati Palóc Rozmárok alapítóinak téli megmártózása lassan negyedszázados történetre tekint vissza, ennek kapcsán pedig összeszedtünk néhány érdekességet arról, amit feltétlenül tudni érdemes az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő sportágról.

A Palóc Rozmárok nevű egyesület alapítói Erdélyi Tamás és Kovács László. Fő tevékenységük nevükből is fakadóan az, hogy minél több embert bíztassanak és bátorítsanak arra, próbálják ki a tél közepi jeges fürdőzést, hiszen mind egészségtani, mint önbecsülési aspektusból szemlélve jótékony hatással van a résztvevőkre. Tamás, a Bátrak Úszásának szervezője alapos betekintést enged ebbe a nem mindennapi vállalásba.

HelloVidék: Miként alakult ki ez a hagyomány?

Erdélyi Tamás: Az ötlet nem új, én már 13. éve úszom jeges vízben, később felvetettem Lacinak, aki extrém sportoló, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy ilyen haveri társaságot. Laci inkább a dzsungeleket és a sivatagokat járta, ő ezt nem próbálta korábban. De ketten mégis összehoztuk a Palóc Rozmárok baráti társaságát. Egyre több embert ösztönözünk rá, hogy lejöjjenek velünk és ússzunk egy kicsit. Ez három évvel ezelőtt volt. Mivel téli sport, gondoltuk, össze lehetne ezt kötni valamivel. A Civitas Fortissima évfordulója mindig január 29-én van, ezért erre a napra vagy a hozzá legközelebb eső hétvégére tettük a csoportos úszás időpontját. Mivel Balassagyarmat a bátrak, a hősök városa, ezért adta magát a dolog, hogy akkor ez legyen a Bátrak Úszása. Így tisztelgünk azok emléke előtt, akik annak idején részt vettek a város védelmezésében.

HV: Meg lehet ezt a szokást honosítani itthon? Van rá érdeklődés?

E. T.: Északon ezt sokan űzik, itthon nem tudok róla, hogy lenne ennek kiforrott kultúrája. Főleg abban a térségben jellemző, ahol szauna is van. De natúrba belemenni a jeges vízbe, az bátrabb dolog, leginkább az oroszokra jellemző. Nálunk ez még nem régóta van, egyre többen jönnek nézni is, indulni is. Most Szlovákiában alakult egy hasonló egyesület, jövőre őket is meghívjuk. Az a tervünk, hogy a száz úszó főt átlépjük. Sokan lejönnek, megnézik, mi történik, a rákövetkező évben pedig elindulnak. A mag, az úszók 50-60%-a az első úszástól fogva itt van, és a maradék 20-30%-uk cserélődik évente.

HV: Az első alkalommal mi motivált arra, hogy hideg vizes fürdőt vegyél?

E. T.: Világéletemben sportoltam, a határaimat feszegettem. Valami olyasmit akartam véghezvinni, amit más nem tett meg. Többnyire sikerült is ez, bár nincs hivatalosan bejegyezve egyik rekordom sem, például egy alkalommal csináltam 3400 felülést. Az úszás előtt utána olvastam, hogy a hideg víz egészséges, lejárogattam az Ipolyra, és amikor lement a fürdőszezon szeptember-október környékén, és lehűlt a levegő, belementem pár percre, és kijöttem. Majd egy-két héttel később megint. Aztán belementem télen, amikor már jég is volt, fél- vagy egy perccel kezdtem, később 4-5 percet is a vízben töltöttem. Tudni akartam, mire vagyok képes. A jeges fürdőzés egészségügyileg is ajánlott, támogatja a szív- és érrendszert. A meleg-hideg víz váltakoztatásával tágulnak és összehúzódnak az erek, ezáltal erősödik az érfal. Egy átlagembernek 3-4 perc a maximum, amit jeges vízben következmények nélkül eltölthet, efölött az immunrendszert már annyira megviseli a környezet hőmérséklete, hogy elkezd hiperventillálni, majd megkezdődik a kihűlés folyamata. 5 perc után ennek tünetei vannak, rosszabb a légzése, az ítélőképessége, a motoros reakciói, elfagynak az ujjai, a lábujjai. Szokták mondani a túlélőtáborok résztvevői, hogy valaki addig van biztonságban, amíg ki tud venni a skatulyából egy gyufaszálat, és meg tudja gyújtani. Amikor ezt már nem tudja megtenni, az agy még dolgozik, de a szív már nem egészséges. A remegés megbénítja a motoros funkciókat.

HV: Ez mennyire igaz a nedves közegben? Egyáltalán, miként érdemes végigcsinálni egy ilyen úszást?

E. T.: Mindig lassú és hosszú lélegzetet kell venni, ha remegni kezdesz, megnő a pulzusszám, túl sok vér fog jutni az agyba, megnövekszik a nyomás, ami akár ájuláshoz is vezethet. Két táv van, egy 25 és egy 50 méteres. Aki nem bírja végig, kijön 25 méternél, de van, aki csak megmártózik nyakig, és nem úszik. A parton lévők biztos, hogy megtapsolják. Az első úszáskor egy 70 év körüli bácsi ugyanígy tett, belemerült a vízbe, mert kíváncsi volt.

HV: Hogyan érdemes a vízbe menni? Gyorsan vagy apránként?

E. T.: Nagy gyorsan. Ha odaállsz a víz elé, és 5-10 másodpercen belül nem mész be, blokkolni fogja az agyad az egészet. Minden fejben dől el. Az úszó sétáljon be, mossa le magát, és merüljön el. Azért beugrani sem kell. Az első tíz másodperc a legrosszabb, ekkor kapja meg az első sokkot a tested, de utána át tudod már vészelni. Amikor kijössz a 2-3 °C-os vízből a -4 °C-os levegőbe, nincs hidegérzeted. Az úszás időpontját megelőzően minden résztvevőnek előzetesen regisztrálnia kell, és az úszás napján minden regisztráltat a helyszínen orvosi ellenőrzésnek vetnek alá. Magas vérnyomással küzdőknek nem javasolják az úszást. 18 évesnél fiatalabbak pedig csak szülői hozzájárulással vehetnek részt az eseményen. A helyszínen eddig minden alkalommal az Ipoly-völgyi Különleges Mentők búvárai vigyáztak a teljes táv mentén az úszókra, a jeget is ők vágják fel a kijelölt napon. Az úszásra kijelölt részt úgy alakítják ki, hogy mindenki lába leérjen, 1,50-1,60 méter a vízmélység, ezért akinek nincs kedve úszni, elég, ha csak végiggyalogolja. Az idei úszáson csupán két előzetes jelentkezőnek nem javasolták, hogy megmerítkezzenek, ők az orvosi utasítást el is fogadták.

HV: Van, aki eltiltásra kerül annak ellenére, hogy vállalná a jeges fürdőt?

E. T.: Nálunk nincs eltiltás, mindenki aláírja a papírt, hogy saját felelősségre megy be, legfeljebb az előzetes orvosi felmérésen nem javasolják neki a fürdést. A legfiatalabb versenyző 15 éves volt, ő szülői beleegyezéssel vett részt az úszáson. Amióta a rendezvény zajlik, még nem volt senki rosszul, senkiért nem jött mentő. Az úszás után megnő az ember vérnyomása, 190-ig is felmehet akár, a pulzus is közel kerülhet a 100-hoz. A szervezet fél óra-egy óra alatt áll vissza attól függően, milyen edzettségi fokon van az illető.

HV: Hosszú távon van jövője a Bátrak Úszásának?

E. T.: Szerencsére a városvezetés is a rendezvény mellé állt, az új polgármester, Csach Gábor még ígéretet is tett rá, hogy ha 0°C fölött lesz a levegő, bejön a tóba. De sajnos -2 °C volt, és előtte meg is betegedett. Talán majd jövőre. A helyszíni műsorvezető, Házy Attila viszont kipróbálta, bluetooth-os mikrofonnal kommentálta közben az eseményeket. A jövő évi rendezvényt színvonalasabbá, látványosabbá fejlesztjük majd. Nem csak az úszásról fog szólni. Drónfelvételekkel, jégre írt üzenetekkel is készülünk. 2-3 órás műsor lesz. Aki kicsit ki akar lépni a komfortzónájából, az próbálja ki jövőre.

Fotók: Nagy Judit Áfonya

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balassagyarmat

palóc rozmárok

jég

úszás

jeges víz

sport

tél

bátrak Úszása