Védőmaszkokat szereztek be a vidéki önkormányzatok: mutatjuk, ki kaphat belőle

MTI   
  Megosztom
Védőmaszkokat szereztek be a vidéki önkormányzatok: mutatjuk, ki kaphat belőle

Az ország számos településén védőmaszkokat szereztek be az önkormányzatok, amelyeket folyamatosan juttatnak el a helybelieknek.

A szegedi önkormányzat 50 ezer egészségügyi maszkot vásárolt, melyeket a háziorvosoknak, a szociális területen, a közszolgáltatásban és a városüzemeltetésben dolgozóknak adnak

- közölte Botka László polgármester közösségi oldalán.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 8000 maszkot oszt ki a védekezésben dolgozóknak, az állasukat elvesztőket és más rászorulókat pedig tartós élelmiszercsomagokkal segíti

- tudatta Márki-Zay Péter polgármester a közösségi oldalán.

Csongrád városában minden háztartásba két maszkot juttat el az önkormányzat a hét végéig, kézfertőtlenítő berendezéseket is rendeltek, ezek közül az elsőt a piacra helyezik ki

- tájékoztatott Bedő Tamás polgármester.

Nagykanizsán hétfőn borítékba került az az 50 ezer, többször felhasználható egészségügyi maszk, amelyet egy kínai üzleti kapcsolatokkal rendelkező helyi vállalkozó közreműködésével rendelt meg az önkormányzat

- írta hétfőn közösségi oldalán Balogh László polgármester. A higiénikus körülmények között, önkormányzati dolgozók segítségével csomagolt ingyenes juttatásból ezen a héten a posta minden háztartásba kiszállít két-két darabot.

Salgótarjánban tízezer mosható, fertőtleníthető szájmaszkot rendelt az önkormányzat egy városi varrodától. Ezeket első körben a háziorvosok, fogorvosok, asszisztensek, szociális munkások, valamint az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, polgárőrök, a biztonsági szolgálat és a közterületfelügyelet munkatársai kapták meg, és a héten várhatóan eljuttatják a lakosság számára is

- közölte Fekete Zsolt polgármester. Hozzátette: két hete több tízezer sebészi maszkot is rendeltek, ám azok nem érkeztek meg, ugyanakkor a városi foglalkoztatási kft. is megkezdte a mosható, textil maszkok varrását.

Rétságon az Interfa Bútoripari Kft. üzemében kezdték meg a speciális alapanyagból készülő maszkok varrását, ebből 7000 darabot vásárolt az önkormányzat, de önkéntesek is varrtak, és a polgármester magánfelajánlásból is kapott 500 darabot. Mezőfi Zoltán polgármester jelezte, minden rétsági lakos két maszkot kapott térítésmentesen, ezen felül a hivatal kisegítette az olyan közfeladatot ellátókat, akik nem jutottak elegendő maszkhoz, így az orvosi ügyeletet, a járóbetegellátót és a rendőrséget is. Eze intézmények ugyan rendeltek maguknak, de nem minden esetben érkezett meg a szállítmány időre.

Orosházán ötszáz mosható, fertőtleníthető, vasalható maszkot fertőtlenítettek az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása ózongenerátorával - közölte Dávid Zoltán orosházi polgármester a közösségi oldalán. A maszkokból kap az Egyesített Szociális Intézmény, és jut a közmunkásoknak is. További védőfelszerelések beszerzésén és szétosztásán is dolgoznak.

Szeghalmon valamennyi lakott lakóingatlanhoz eljuttatnak két-két sebészeti szájmaszkot az önkormányzat munkatársai és önkéntesek - jelentette be a város polgármestere. Macsári József hozzátette, háziorvosaiknak, házi gyermekorvosuknak és a helyi rendvédelmi szerveknek már átadtak nyolcszáz maszkot.

Pécsen az önkormányzat 150 ezer mosható maszkot készíttet a textilgyártással foglalkozó pécsi Rovitex Hungária Kft.-vel, a maszkokból minden pécsi háztartásba jut majd

- közölte Péterffy Attila polgármester a közösségi oldalán.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne most szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

védőmaszk

maszk

önkormányzat

vidék

szájmaszk