Így lehet egy napra bárkiből molnár: átadták az ország egyetlen működő szélmalmát

Steiner Petra   
  Megosztom
Így lehet egy napra bárkiből molnár: átadták az ország egyetlen működő szélmalmát

Az otthoni kenyérsütésnek egyre nagyobb divatja van, de azt már kevesek mondhatják, hogy a hozzá szükséges lisztet is maguk őrölték meg. Az augusztus 29-én átadott felsőszentiváni szélmalomban azonban erre is lehetőség nyílik, így egy rövid időre bárki magára öltheti a molnárok régi ruháját. A HelloVidék részt vett a hivatalos átadó ünnepségen, ahol több fontos bejelentés is elhangzott.

A település polgármestere, Vörös Szilárd fennen hirdette, az egykoron rózsák falujaként emlegetett helység immáron a működő szélmalom falujaként élhet majd tovább a magyar köztudatban. A malom Felsőszentiván első embere szerint a helybéliek szíve csücske, amibe a dobogást a gyergyószentmiklósi gépészmester, Dr. Márton László hozta el, aki új életet lehelt a 2010-es évben összedőlt épületbe. A malom története egészen a XIX. századig nyúlik vissza, azonban korábban egyszerű munkahelyként, semmint turisztikai attrakcióként szolgált. Vörös Szilárd nem titkolta, hogy tapasztalat híján így a hozzá látogató felsőszentivániak, környékbeliek és messziről jött turisták véleményére is kíváncsiak, hogy a további fejlesztések megfelelő irányban folyhassanak tovább.

A közös munka, az összefogás a továbbiakban ugyanolyan fontos marad, ami az európai uniós forrásból megvalósított projekt eddigi útját is jellemezte. Az ünnepélyes átadón a település polgármestere megemlítette, a végső etapban kollégáival, köztisztviselőkkel, alkalmazottakkal parkosították a munkaidőt követően az udvart, így hivatali pozíciókra való tekintet nélkül tényleg mindenki kivette részét a feladatokból. És mivel maga a szélmalom a nemzetegyesítés szimbóluma, ezért ezt a belépőárakban is igyekeztek tükrözni: a mozgáskorlátozottak és a helybéliek ingyenesen, a nagycsaládosok, sokgyermekesek, nyugdíjasok és diákok pedig egy jelképes összeggel, kedvezményesen látogathatják majd a hétköznapokon nyitva tartó épületegyüttest.

Az átadón részt vett a térség országgyűlési képviselője, Zsigó Róbert is, aki hangsúlyozta, hogy manapság újra olyan időket élünk, ahol csak azok a közösségek lehetnek sikeresek, akik hisznek magukban, képesek összefogni, és az ellenszél ellenére is mernek tenni álmaik megvalósításáért, ahogy ezt a felsőszentivániak is tették. Az államtitkár felidézte a polgármester szavait, miszerint a falu igazán csak a múltjában teremtetett értékek továbbvitelével erősödhet meg, amelyet már számos hazai település bizonyított, így ennek kapcsán szerinte nem érdemes vitába bocsátkozni. Az ünnepségen utoljára felszólaló Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy a munkából nemcsak a malmon dolgozó mesteremberek vették ki a részüket, hanem a megyei és települési önkormányzatban dolgozók, a helybéliek, valamint a szomszédok is, így az összefogás megyei szinten valósult meg, amit szimbolizálandó, egy megyei zászló is átadásra került.

Az ünnepi beszédeket követően közvetlenül a malom bejárata előtt elhelyezésre került egy időkapszula, majd ezt követően a rendezvény három főszereplője együtt vágta át a magyar trikolort, ezzel nyitva meg hivatalosan a malmot az érdeklődő, kíváncsi tekintetek előtt. Nem túlzás azt mondani, hogy a jelenlévők valósággal megrohamozták a csonka kúp alakú épületet, valamint az annak pincehelyiségében kialakított múzeumot, hogy talán életükben először, vagy mintegy nosztalgiaként vegyék szemügyre az új köntösbe bújtatott szélmalmot.

Egy helybéli, nyugdíjas lakos a HelloVidéknek elmondta, még emlékszik a régi malomra, de abban soha nem járt, így nagyon izgalmas volt körbenézni a felújított változatában. Noha a hungarikummá való minősítéshez szükséges beadványt csak az ünnepségen adták át, a felsőszentiváni lakos meg van győződve arról, hogy a településnek sikerül majd kiharcolnia ezt a címet, és így a szélmalom nemcsak a község, hanem az ország szintjét is emelni fogja. Egy azonban biztos: kitüntető cím ide vagy oda, a felsőszentivániak már így is felhívták magukra működő szélmalmukkal a figyelmet, ahol, átélvén az ősi mesterség varázsát, molnár ruhát öltve bárki belekóstolhat a búzaőrlés folyamatába.

Fotók: Steiner Petra

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szélmalom

felsőszentiván

felsőszentiváni szélmalom

malom