Klímaváltozásról vallott a Házasodna a gazda Szabolcs gazdája: a jelek markánsak

HelloVidék   
  Megosztom
Klímaváltozásról vallott a Házasodna a gazda Szabolcs gazdája: a jelek markánsak

Ha az életben bármit csinálunk, az tele van akadályokkal, korlátokkal, az ember habitusán és céltudatosságán múlik, túl tud-e lépni rajtuk – ezt vallja Galántai Szabolcs, az RTL Klubon futott Házasodna a gazda Szabolcs gazdája, aki Baján él és egy 25 hektáros almást mondhat magáénak. A gazdaságban főleg korai fajták találhatóak meg. Amikor Szabolcs átvette az irányítást, az üzemméret nagyjából akkora volt, mint most, de az évek során elérték, hogy egységnyi területen 5-6-szor több gyümölcs teremjen. Többek között arról kérdeztük, miért lépett mezőgazdasági pályára, hogyan sajátította el autodidakta módon a szakmát, és hogyan védekezik a klímaváltozás hatásai ellen.

HelloVidék: Meséljen az indulásról! Hogyan, mikor és miért döntötte el, hogy a mezőgazdaságban épít karriert?

Galántai Szabolcs: Voltak terveim, álmaim gyerekkoromban, amiket szerettem volna megvalósítani, bár egy ideig nem körvonalazódott, hogy melyik lesz az a szakterület, amin belül ezeknek a feltételeit meg tudom teremteni. A családnak volt egy gazdasága, ott tevékenykedtem gyerekkoromtól kezdve, így a munkafázisokat, műveleteket elsajátíthattam. Később gyakran jártam külföldön, ahol láttam, milyen minőségben folynak a munkálatok – ez inspirált arra, hogy én is több legyek, és arra is, hogy bebizonyítsam: ilyenre én is képes vagyok. Tulajdonképpen ez vezetett oda, hogy a gazdaságom ma is fennáll és működik. Rengeteg, akkoriban jó nevűnek számító szakembert megkerestem Magyarországon, és alázattal kértem a segítségüket. Mindenhol nyitott kapukkal vártak. Így elmondhatom, hogy a saját szorgalmamból tanultam meg a szakmát.

HelloVidék: Hogyan építette fel a gazdaságot? Volt olyan tényező/helyzet, ami kihívást jelentett?

Galántai Szabolcs: Azt gondolom, ha az életben bármit csinálunk, az tele van akadályokkal, korlátokkal. Az ember egyéniségén, habitusán, céltudatosságán múlik, túl tud-e lépni ezeken.

A növénytermesztésen belül a kertészet, azon belül pedig az almatermelés egy elég specifikus ág, amihez sok ismeretanyagra, nagy tudásra van szükség.

Ahogy az évek során egyre inkább fejlődött a technológia és a piaci követelményeknek egyre inkább meg kellett felelnie, sokkal több mindent kellett megtanulnom, mint mondjuk egy olyan szakembernek, aki a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik. A folyamatos kihívások ugyan jelentettek nehézséget, de mivel semmit nem szoktam feladni, át tudtam lendülni rajtuk és meg tudtam oldani őket.

HelloVidék: A bemutatkozó videóban is említette, hogy autodidakta módon tanulta ki a szakmát, és szaktanácsadók segítségét sem veszi igénybe. Miért döntött így?

Galántai Szabolcs: Úgy gondoltam, hogy az almatermelés sikerességét akár egy elrontott permetezés vagy ritkítás is megpecsételheti, ezért nem bízhatom másra, nem háríthatom másra ezt a felelősséget, hanem nekem magamnak kell megtanulnom és alkalmaznom. A legmodernebb technológiai fogásokat próbáltam külföldről, illetve a legjobb helyekről „ellesni”, majd beépíteni a saját gazdaságomba.

HelloVidék: Azt is mondta, hogy alapvetően a gazdaság irányításával foglalkozik, de minden munkafázist ismer, és ha kell, csinálja is. Hogyan találja meg, alakítja ki ebben az egyensúlyt?

Galántai Szabolcs: Szerintem ez nem válik ennyire élesen ketté. Ahhoz, hogy valaki jó vezető, jó irányító legyen, minden munkafázist ismernie kell, különben nem tud számon kérni. Aki nem targoncázott, nem permetezett soha, nem ritkított, tördelt kézzel, nem metszett, annak fogalma sincs arról, mi az, amit meg kell követelnie az embereitől, mire kell törekedni – én legalábbis ebben hiszek.

HelloVidék: Sokat lehetett hallani arról, hogy az idei gyümölcstermés (beleértve az almát is) kiemelkedően gyenge lett, főleg az időjárásnak köszönhetően. A gazdaságot ez hogyan érintette? Hogy látja a helyzetet?

Nagyon nehéznek látom ma a kertészet sorsát. Annyira elment mellettünk a világ – és itt most nem a saját gazdaságomra gondolok –, sokkal nagyobb odafigyelésre, szakmai tudásra lenne szükség. Meg kell vallani: a kertészek lobbija nagyon gyenge például a szántóföldi növénytermesztőkhöz képest. Úgy gondolom, sokkal több forráslehetőség, odafigyelés kellene mindenki részéről ahhoz, hogy ez megfelelően működhessen.

HelloVidék: Tart-e a klímaváltozástól, annak lehetséges hatásaitól? Hogyan veszi fel a harcot technológiai szempontból?

Galántai Szabolcs: A jelek már most is nagyon markánsak, egyértelmű, hogy változik Magyarország klímája. Ezért is tettünk mindenhova jéghálót. Amikor elkezdtem a gyümölcstermesztést, ez még alig-alig volt jellemző, hiszen jégverés is ritkán volt. Manapság szinte minden évben kétszer-háromszor előfordul. Egy kisebb területen már van fagyvédő öntözőrendszerünk is, hiszen egyre gyakoribb a szélsőségesen hideg időjárás is. Egyre több olyan rovar, kártevő jelenik meg az ültetvényeken, amik az előző években még sehol nem voltak. Mindez újabb és újabb kihívások elé állít minket, sajnos nem kevés költség- és energiaráfordítás kell ahhoz, hogy ki tudjuk küszöbölni őket. Egyrészt a technológiai háttér borzasztóan fontos, másrészt egyre inkább csökken a jó és megbízható munkaerő. Utóbbit gépesítéssel részben ki lehet váltani, viszont az almaszedés, a metszés annyira specifikus, hogy nagyon kell hozzá az emberi tényező, a szakértelem.

HelloVidék: Ha már szóba került a munkaerő, hogyan érintette a koronavírus-járvány a gazdaságot?

Galántai Szabolcs: Igencsak megnehezítette a lehetőségeinket, főleg mert évek óta külföldi munkások dolgoznak nálunk.

A járvány miatt előbb, gyakorlatilag megelőző jelleggel be kellett hozni őket, és egyúttal olyan munkaműveleteket is biztosítani, amikre valójában nincs szükség – mindezt azért, hogy a következő időszakra, a szedésre legyen elég munkás. Ez óriási költségmegterhelést jelentett.

Másrészt az is megfigyelhető volt, hogy a járványhelyzet miatt belföldön sok területről küldtek el embereket, több volt a szabad munkaerő. Jöttek hozzánk is olyanok, akik kitartóan dolgoztak. Ez a kettősség járt együtt a pandémiával, de összességében úgy értékelem, hogy egy negatív helyzetet teremtett, sok mindent megnehezített.

HelloVidék: Hogy érzi, mit adott a Házasodna a gazdában való szereplés? Elsősorban üzletileg, marketing szempontjából.

Galántai Szabolcs: Mivel ez egy társkereső műsor, nem hinném, hogy üzletileg, a gazdaságot illetően tudnék belőle profitálni. Mindenképp pozitívan értékelem, hogy azok az emberek, akik korábban esetleg nem is tudták, hogy ilyen gazdaságok, birtokrendszerek vannak Magyarországon, betekintést nyerhettek ebbe a világba. A szakmai elismerést pedig a kereskedelmi partnereimtől már évek óta megkapom.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

házasodna a gazda

szabolcs gazda

galántai szabolcs