Letartóztattak egy tinit Nógrádban: rendszeresen zaklatta osztálytársát

MTI   
  Megosztom
Letartóztattak egy tinit Nógrádban: rendszeresen zaklatta osztálytársát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy 14 éves fiú letartóztatását, aki hónapokon keresztül terrorizálta 12 éves osztálytársát. A végzés végleges, a kényszerintézkedést javítóintézetben kell végrehajtani - közölte a Nógrád megyei főügyész.

Bóna Gyula elmondta:

a 14 éves fiú idén szeptember és november között egy Nógrád megyei általános iskolában rendszeresen bántalmazta és megalázta egyik osztálytársát. Az osztályteremben, az iskola folyosóján és az öltözőben is folyamatosan fenyegette a kisfiút, hogy megveri, megöli, naponta megpofozta, karját és hasát ököllel ütlegelte, sípcsontját rugdosta, tollal és ceruzával szurkálta a nyakát.

Egyik alkalommal arra kérte a terrorizált gyereket, adja neki a márkás pulóverét, majd napokig azzal fenyegette, hogy ha nem kapja meg, akkor meg fogja verni vagy megöli. A fiú végül a pulóvert bevitte a zsarolónak, aki azonban ekkor már nem azt, hanem a sértett által aznap viselt felsőt követelte. A gyanúsított egy másik alkalommal berángatta a gyereket a mosdóba, ahol többször megpofozta és erősen sípcsonton rúgta.

A letartóztatott fiú zaklatás, garázdaság és könnyű testi sértés vétségével, valamint zsarolás és személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítható

- közölte a főügyész.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nógrád

nógrád megye

letartóztatás

tini

zaklatás

bíróság