Koronavírus: nem kérte a tesztelést néhány kisteleki pedagógus

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: nem kérte a tesztelést néhány kisteleki pedagógus

Bár ingyen van, és házhoz is mennek megcsinálni, ráadásul nagyon fontos információkat adna, mégsem kér a központi koronavírus-tesztelésből jó pár kisteleki pedagógus. A hódmezővásárhelyi operatív stáb szerint 130 fertőzött is lehet a városban, és Tömörkényben is megjelent a koronavírus - írta meg a delmagyar.hu.

A kisteleki óvodában dolgozóknak csak valamivel több mint a fele kéri az ingyenes koronavírustesztet

- közölte a település polgármestere.

Nagy Sándor azt is elmondta, hogy

az iskolában is vannak olyan dolgozók, akik nem kérnek a tesztből, de azt nem tudni, hogy mennyien, mert annak nem az önkormányzat a fenntartója. Az ország összes pedagógusát ingyen teszteli a kormány, hogy pontosabb képet kapjon a járvány terjedéséről és az adatokkal segítse a vírus ellen küzdő tudósokat és más szakembereket.

Ahogy a portál írja, november 24-én összeült Hódmezővásárhelyen az operatív stáb, majd úgy döntöttek, hogy a vasúti és a buszpályaudvar, a buszmegállók és a piacon kívül, nyitvatartási időben az üzletek és áruházak parkolóiban, a bejáratától számított 10 méteres körzetben, valamint az iskolák, óvodák és bölcsődék 10 méteres körzetében is kötelező lesz a maszkviselés.

Berényi Károly gyermekorvos, alpolgármester becslése szerint 100-130 fertőzött lehet Vásárhelyen. A rendőrség 191 hatósági karanténban lévő lakost ellenőriz rendszeresen, közülük 22 embert elektronikus úton.

Közben pedig Tömörkényben is megjelent a koronavírus. Bánfi Sándor polgármester elmondta, hogy

a szociális otthon dolgozói és lakói között is vannak fertőzöttek, és a településen többen karanténban vannak.

Szegeden pedig a rendőrök újra a katonákkal közösen ellenőrzik a maszkviselés és a kijárási tilalom betartását.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-fertőzés

koronavírus szűrés

koronavírus-járvány

koronavírusteszt