Orbán Viktor: maradnak a korlátozások, a húsvétról külön döntenek

Pénzcentrum   
  Megosztom
Orbán Viktor: maradnak a korlátozások, a húsvétról külön döntenek

Orbán Viktor bejelentette, hogy meghosszabbítják az eddig érvényben lévő korlátozásokat. Akkor lehet majd megkezdeni az újraindítást, ha minden regisztrált 65 év feletti embert beoltottak - nyilatkozta ma reggel a a Kossuth rádióban.

A legfontosabb döntés az volt, hogy változatlan formában fenn maradnak a máig hatályban lévő korlátozások. Hétfőtől legalább egy hétig

- adta hírül Orbán Viktor, aki azt is elmondta, hogy további szigorításokat már nagyon nehezen viselne el Magyarország. A miniszterelnök üzent a fiataloknak is, nekik azt, hogy tartsák be a korlátozásokat, jó eséllyel szabad nyaruk lesz.

Minden héten 4-5-ször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegedtek. Viszont az első újraindítási lépést csak akkor fogják tudni megtenni, hogyha az összes 65 év feletti, regisztrált magyar be lesz oltva. Ez a miniszterelnök szerint akkorra lehet meg, amikor már legalább 2,5 millió magyart beoltanak az oltási program alapján.

A beoltottak és a járványon átesettek mellett vannak olyanok, akik tünetmentesen estek át a betegségen, ők is kérhetik a védettségi igazolást egy teszt után. Ez azért fontos, mert az újranyitási tervünkben arról is szó lesz, hogy

- mondja a kormányfő.

Orbán Viktor ezzel a nemzeti konzultációra utalt, amiben elmondása szerint az emberek többsége amelett voksolt, hogy a védettségi igazolvány mellé járjanak bizonyos privilégiumok.

A tájékoztatóban szó volt arról, hogy a beoltottak száma ma fogja elérni a 1,5 milliót, ebből 1,26 millióan már megkapták a védettségi igazolványukat. Emellett félmillió ember dokumentáltan átesett a víruson, PCR teszttel igazolni lehet, vagyis a 1,5 millió oltással ma meglesz a 2 millió védett ember.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

orbán vikor

kijárási korlátozás

koronavírus