Ez is a koronavírus hatása? Robbanásszerű változás történt az aktív turizmusban

MTI   
  Megosztom
Ez is a koronavírus hatása? Robbanásszerű változás történt az aktív turizmusban

A megnövekedett érdeklődést egyre több kerékpárút, turistaszállás, vízi megállóhely, futópálya és bringapark szolgálja ki.

Különös helyzetet teremtett a 2020-as év, melyben előtérbe került az aktív turizmus és az aktív életmód.

A tavalyi év munkájáról, az aktív turizmus térnyeréséről az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ egy éves beszámolót készített "Lendületben" címmel.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda keddi közleménye szerint a tavalyi évben a költségvetés jelentős támogatást biztosított az aktív életmódot szolgáló fejlesztésekhez. A megelőző évet olyan mérföldkövek jellemezték, mint például az útjára indított Kerékpározás Éve programsorozat, a közlekedésbiztonság növelését elősegítő projektek, de folytatódott a Kisvasútfejlesztési és a Téry Ödön Turistaház-fejlesztési Program is, kezdetét vette hazánkban a nyaralóhajózás, valamint már bringaparkok építését is támogatta az Aktív Magyarország Program. Mindezeken felül 2020-ban átadtak többek között több mint 150 km kerékpárutat (amennyit eddig még egyetlen évben sem adtak át Magyarországon), elindult az e-bike támogatási program, valamint a járvány ellenére is megszervezésre kerültek a Vándortáborok, ahol 13 ezer diák szerezhetett életre szóló élményeket.

"Lelkes és elkötelezett munkatársaimmal nagyon sok országos és helyi civil szervezettel, önkormányzattal dolgozunk együtt. Hiszünk abban, hogy a helyi emberekkel és a szakmai szervezetekkel közösen tudjuk a legjobb, legvonzóbb fejlesztéseket, attrakciókat létrehozni. Éppen ezért büszke vagyok a tavaly elvégzett munkára, amivel hozzájárulhattunk ahhoz, hogy egy élhetőbb országban, többet mozogva, egészségesebben, kiegyensúlyozottabban éljünk", nyilatkozta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

aktív turizmus

fejlesztés

szabadidő

sport

kikapcsolódás