Lesz elég hal a Balatonban: 3 tonna ponty került a vízbe, de ez még csak a kezdet + VIDEO

HelloVidék   
  Megosztom
Lesz elég hal a Balatonban: 3 tonna ponty került a vízbe, de ez még csak a kezdet + VIDEO

Az idei haltelepítések is megkezdődtek, csak pontyból például már több mint 3 tonna került a Balatonba. A tervek szerint ezt további 7 tonna követi még tavasszal, azonban a saját termelésű hal zöme a telepítés fő időszakában, ősszel kerül a tóba.

Szentpéteri Sándor részt vett a fonyódi haltelepítésen, ahol ezúttal 5 tonna ponty került a vízbe. Az erdőkért felelős helyettes államtitkár elmondta: a társaság kifogástalanul végzi a tó horgászati hasznosítását, a horgászigények teljes kiszolgálását. Ezt alátámasztja az értékesített terület jegyek száma és árbevétele, valamint a horgászfogások és a haltelepítések adatai. Felhívta a figyelmet: a horgászfogások megmutatják, hogy a kereskedelmi halászat beszüntetésével halban mennyire gazdaggá vált a „magyar tenger”.

A fogási naplók összesítése szerint 2019-ben több mint 750 tonna halat fogtak ki a horgászok a Balatonból. A szakszerű halgazdálkodásnak köszönhetően pedig már a nagytestű halak sem számítanak ritkaságnak, tavaly például 111 darab 20 kg feletti ponty fogását jelentették be a balatoni horgászok, 2020 novemberben pedig egy balatonszepezdi 32,22 kg-os egyeddel megdőlt a hivatalos balatoni pontyrekord is.

A horgászjegyekről

Szári Zsolt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette: a Társaság horgászjegy-bevétele 2020-ban már a milliárd forintos értéket közelítette, és idén ennek már mintegy harmada megvalósult. Fontos fejlesztés, hogy az idei évtől a balatoni területi horgászjegyek a MOHOSZ által üzemeltetett horgaszjegy.hu oldalon érhetőek el, ezt a horgászok saját maguk is beszerezhetik online, de az ilyen szolgáltatást nyújtó horgászboltok segítségével is hozzájuthatnak (offline).

Németh István a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy fontos felhívni a figyelmet a halfogyasztás fontosságára. A hal nemcsak finom és könnyű fogás, nagyon egészséges, csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében, vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát, sőt az allergiás megbetegedések megelőzésében is segíthet. A tavaszi és nyári időszakra a halellátás biztosított.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

horgászat

ponty