Felpörgött a vidéki vendéglátás mióta nem kell védettségi: de meddig tart a jó világ?
A dél-magyarországi vendéglátósok nem panaszkodnak, egyre jobban megy a szekerük, viszont továbbra is erős a bizonytalanság. A szállodák és éttermek tulajdonosai nem tudják, mi várható szeptembertől, egy esetleges negyedik hullám milyen újabb veszélyt jelenthet.
Ahogy a HelloVidék is hírt adott róla, szombat óta nem kötelező a védettségi igazolvány az éttermek belső terében és a szállások igénybevételekor. Ez könnyebbséget jelent az üzemeltetőknek, tulajdonosoknak és maguknak a nyaralóknak is, hiszen jelen pillanatban is a lakosság majdnem fele nincs beoltva. A Délmagyar mai tudósítása szerint már látszik, hogy élénkebb a forgalom, amióta nem kötelező a védettségi igazolvány.
A szegedi Fehértói Halászcsárda panziójában például állandóak a vendégek, a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotelnek szinte minden szobája foglalt nyárra, a makói Grand Hotel Gloriusnak is megy a szekere.
Az éttermi részen fokozatosan javul a forgalom, az elmúlt hétvége már hasonlított a koronavírus-járvány előtti időszakhoz
– nyilatkozta a lapnak Frank Sándor, a szegedi Fehértói Halászcsárda és Panzió tulajdonosa, akinek még Győrben, Budapesten és Szegeden is van étterme. Ahogy fogalmazott, ezek forgalma is kedvezően alakul, ennek titka az lehet, hogy egyik helyen sem a turizmusra, az idegenforgalomra építettek, hanem a helyi vendégekre.
Számottevően nem látszik a forgalmunkon, hogy szombattól nem kötelező a védettségi igazolvány. A kedvező tendencia már a korábbi enyhítéseknél, május elejétől kezdődött
– közölte Berta Zsolt, a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotel igazgatója. Elmondta: a nyári hónapok a tavalyihoz hasonlóan jók lesznek, augusztus végéig kevés a szabad szobájuk – bízik benne, azok is elkelnek – jó a „töltöttségi szintjük”, ahogy fogalmazott.
Valamennyit lendített a forgalmunkon a korlátozások mostani feloldása, de igazából már a korábbi időszakban is sok vendégünk volt
– nyilatkozta Csábi Mihály, a makói Hotel Glorius igazgatója is. Mint megtudtuk, nem azonnal, hanem a bejelentést követő napokban tapasztaltak némi növekedést. A szálloda 80 férőhelyes. Már eddig is volt több telt házuk, főleg hétvégéken, de már júliusban is számítanak összességében 90 százalékos foglaltságra.
A vendéglátóiparban azonban továbbra is erős a bizonytalanság, a tulajdonosok nem tudják, mi várható szeptembertől, egy esetleges negyedik hullám milyen újabb veszélyt jelenthet.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)