A leggazdagabb térségekben is őrült nagy a baj: több tízezer ilyen munkavállaló hiányzik

Népszava   
  Megosztom
A leggazdagabb térségekben is őrült nagy a baj: több tízezer ilyen munkavállaló hiányzik

Csaknem három és félezer általános és középiskolai pedagógusállásra – és kevés híján ezer óvónői státuszra – lehet jelentkezni a közszféra állásportálján - hívta fel a figyelmet a Népszava. Rengeteg álláshelyet már meg sem hirdetnek, hanem az iskolák a tantestületen belüli munkaelosztással, illetve óraadó tanárok alkalmazásával próbálják megoldani a munkaerőproblémáikat. A szakemberek szerint jóval több, mint tízezer tanár és tanító hiányzik a rendszerből.

A közigallas.hu adatai alapján – írta cikkében a Népszava– Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, a fővárosban 454 tanári szakos állást hirdetnek jelenleg. Nem sokkal jobb a helyzet Pest megyében sem, ahol több, mint 350 tanárt keresnek, emellett 150 tanítói állás is betöltésre vár. Nem meglepő, hogy a legtöbb borsodi intézmény is tanárhiánnyal küzd, az már sokkal inkább, hogy

Szakok szerinti bontásban

  • A matematika számít leginkább keresettnek, országosan hivatalosan 472 álláshely vár betöltésre – a legtöbb Pest megyében, Borsodban, Fejérben és Komárom-Esztergomban.
  • A második helyen az angol nyelv áll 253 állásajánlattal.
  • A harmadik helyen, 225 állásajánlattal, a testnevelést oktató pedagógusokat keresik.
  • A természettudományi tárgyakat oktatókból mindenhol hiány van, fizikatanári állást 209, kémiát 143, biológiát 119, földrajzot 107 helyen alkalmaznának azonnal.
  • A humán tárgyak közül a magyar nyelv és irodalom tanárokat 128 pozíció várja.
  • A történelmet oktatókat 107.
  • Komoly hiány látszik a készségtárgyaknál is: 174 vizuális kultúra (azaz rajz), 151 ének-zene és 9 technikai tanári állást is hirdetnek jelenleg.

Ez nem újkeletű probléma, vagy tíz éve küszködünk pedagógushiánnyal, amit már a különféle átcsoportosításokkal sem lehet elfedni. Hiába minden, a falu vezetése például ingyen lakást adott volna, ha ideköltözik egy tanár, aki vállalja, hogy évekig helyben tanít majd, nem akadt jelentkező.

- nyilatkozta a Népszavának egy cirka ezer fős dél-dunántúli település iskolájának neve elhallgatását kérő tanára.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor is azt látja, hogy egyre nagyobb gond a vidéki, kistelepülési iskolák álláshelyeinek feltöltése, ráadásul már nemcsak a hátrányosabb helyzetű térségekben, hanem például az észak-nyugat magyarországi régióban is. Az utánpótlás is kevés: például a pedagógusképzés egyik fellegvárának számító Szegedi Tudományegyetemen idén mintegy negyven pedagógushallgató végzett. A fővárosban is egyre nagyobb a hiány képzett tanárokból, Gosztonyi szerint azért, mert itt, illetve a közép-magyarországi régióban a legnagyobb az elszívó ereje a versenyszférának, ahol sokkal jobban fizető, megélhetést biztosító állásokra lehet pályázni.

Nőtt a hatéves elsősök száma

Ugyanakkor az elmúlt tíz évben egyszer sem volt olyan magas a hatévesek aránya az általános iskolák első évfolyamain, mint a most zárult tanévben - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Ennek azonban nemcsak demográfiai okai vannak, a létszámnövekedés a nagyobb arányú beiskolázásnak is "köszönhető". Pontosabban a 2019-es iskolaérettségi törvénynek, amely kötelezővé tette a hatévesek beiskolázását és központosította az iskolaérettég megállapításának rendszerét.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pedagógusbér

pedagógushiány

iskolafejlesztés

oktatásügy