Többen vesztették életüket a Balatonban, mint tavaly: mutatjuk, mi vezetett legtöbbször tragédiához

MTI   
  Megosztom
Többen vesztették életüket a Balatonban, mint tavaly: mutatjuk, mi vezetett legtöbbször tragédiához

A vízirendőrök idén eddig 220 embert mentettek ki a Balatonból, ennek is köszönhető, hogy senki nem vált viharos időjárás áldozatává, mégis már 13-an vesztették életüket a tóban - közölte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője. Horváth László hangsúlyozta, ez a szám magasabb, mint a tavalyi egész évi volt, akkor 8 ember halt meg a tóban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az eddigi halálesetek többsége nagy melegben, partközelben, kis vízben történt; idős emberek lettek rosszul, vagy a nem megfelelő úszástudás és a vízbiztonság hiánya vezetett tragédiához.

A legutóbb, vasárnap délután egy testvérpár fulladt bele a Balatonba, a 13 és a 17 éves fiú az alsóbélatelepi strandon fürdőzött matracokkal

- erősítette meg. Az információk szerint a fiúk a családjukkal már többször fürdőztek a Balatonban, és valamilyen szinten tudtak úszni. A kapitány az esettel kapcsolatban annyit közölt, többhetes, közigazgatási eljárás keretében zajló vizsgálat fogja kideríteni, mi okozhatta a kettős tragédiát.

Horváth László rendkívül fontosnak nevezte, hogy mindenki fogadja meg a vízirendészetnek a rendőrség honlapján elérhető tanácsait, amelyek között a legfontosabb, hogy senki ne menjen egyedül a vízbe, főleg a legmelegebb órákban, amikor egy egyszerű rosszullét is könnyen végzetes lehet. Kitért arra, a vízirendészet és a vízimentők folyamatosan hangsúlyozzák azt is, hogy mennyire fontos a mentőmellény használata.

A gondoskodás nem a vízparton kezdődik. Már egészen olcsón lehet praktikus mentőmellényeket vásárolni!

- hangsúlyozta Horváth László.

Elmondta, szombaton kora este egy 10 éves kislány tűnt el a Balatonban a SUP deszkájával, neki szerencséje volt. A balatonföldvári körzeti megbízott a strandtól a part mentén egy kilométerre elsodródva a vízben talált rá a rémült, kimerült gyerekre, akin nem volt mentőmellény

- tette hozzá a kapitányság vezetője.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vízirendészet

vízirendőrség

balaton

baleset

haláleset