Hátborzongató rejtély a kisvárosban: több tucat házi kedvencnek veszett nyoma

HelloVidék   
  Megosztom
Hátborzongató rejtély a kisvárosban: több tucat házi kedvencnek veszett nyoma

Tetemek viszont nincsenek. Hiába aggódnak a háziállatok gazdái, a hatóságok – bizonyítékok híján – nem nyomoznak, ráadásul az önkormányzat sem illetékes ebben a kérdésben.

Még július közepén kétségbeesett rákóczifalvi olvasók keresték fel a Szoljon.hu szerkesztőségét, miután a kisvárosban az elmúlt hetekben több felnőttkorú házi macska is eltűnt a portákról.

Az itt élők közül többen összefogtunk már, hogy fényt derítsünk az igazságra. Némely portáról egy-egy, míg máshonnan kettesével, hármasával tűntek el macskák egyik napról a másikra. Válogatás nélkül viszik ismeretlen helyre a kifejlett nőstényeket és hímeket. Jó esetben, ha a házi kedvencek elkóborolnak, pár napon belül előkerülnek. Errefelé sok a négylábú, majdnem minden portán tartanak macskát. Tehát nem afféle „rossz szomszédságról” van szó. Másra gyanakszunk. Ha egy felnőtt egyedet megmérgeznek, haldoklik, az utolsó erejével is hazatér, és ott huny ki belőle az élet.

- nyilatkozta egy helyi érintett.

A 24.hu információi szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárosban, Rákóczifalván azóta, az elmúlt hónapban megközelítőleg 20 házi kedvenc tűnt el. A 24.hu újságírója a kisvárosba érkezve bárkit is szólított meg, nem találkozott olyan helybelivel, akinek ne tűnt volna el cicája vagy legalább ne hallott volna a rejtélyes ügyről. Az embereknek tippjük is van arra, ki és miért lophatja el a macskákat, ám bizonyítékuk egyelőre nincs.

A legbosszantóbb, hogy nincsenek tetemek. Arra gondolunk, hogy valaki vagy valakik szisztematikusan gyűjtik be az állatokat. Olyan szóbeszéd is járja a környéken, hogy szervkereskedők vagy távol-keleti éttermek, esetleg beteg elméjű állatkínzók állnak az eltűnések hátterében. Nem tudni. Ugyanakkor félünk, hogyha kutakodunk, mi magunk is megüthetjük a bokánkat. Többen is jelentettük az eseteket a rendőrségnek, de nyom és tetem nélkül a hatóság is tehetetlen

– panaszkodott a megyei lapnak helyi hölgy.

A hatóságok – bizonyítékok híján – nem nyomoznak, ráadásul az önkormányzat sem illetékes ebben a kérdésben.

Július 13-án érkezett bejelentés a falvai körzeti megbízott szolgálati telefonjára az egyik helyi lakostól, miszerint több macska is eltűnt a településen, beleértve az övét is. A körzeti megbízott ezt követően a lakcímén kereste fel a bejelentőt. Az elvégzett adatgyűjtés során sem szabálysértés, sem bűncselekmény elkövetésére utaló körülmény nem merült fel, ezért a rendőrség a bejelentéssel kapcsolatban nem indított eljárást

– közölte Mári Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

rejtély

házimacska

lopás