150 ezer forintért adták el Dombóváron: videón a fogvatartott nő kiszabadítása

HelloVidék   
  Megosztom
150 ezer forintért adták el Dombóváron: videón a fogvatartott nő kiszabadítása

Egy férfi 150 ezer forintért „vásárolt meg” Dombóváron egy nőt egy másik férfitól azért, hogy külföldön prostituáltként dolgoztassa. Mindkét férfit elfogták – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

A nyomozók előző nap egy 20 éves nagyhajmási és egy 60 éves répcevisi férfit fogtak el. A gyanú szerint a fiatalember március 5-én délután egy dombóvári áruház parkolójában 150 ezer forintért megvásárolt a 60 éves férfitól egy kábítószer hatása alatt álló nőt azért, hogy később prostituáltként dolgoztassa Olaszországban. Ezután a sértettet nagyhajmási házába vitte, ott fogva tartotta, és azt mondta, hogy csak akkor engedi szabadon, ha az érte adott pénzt kifizeti. A nőt végül pár nap után elengedte.

A rendőrök a feltételezett elkövetőket az elfogásukat követően előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Emberkereskedelem, illetve a 20 éves férfi ellen emberrablás elkövetése miatt is nyomoznak. Kezdeményezték mindkét férfi letartóztatását.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bűncselekmény

emberkereskedelem