Komoly lehet a veszély: nagy bajt okozhatnak a korábbinál durvább mutációk

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Komoly lehet a veszély: nagy bajt okozhatnak a korábbinál durvább mutációk

Komoly veszélyben vannak, akik még nem oltatták be magukat, hiszen a koronavírus-járvány másfél éve alatt szelektálódtak azok a rendkívül fertőzőképes mutánsok, amelyeket a régebbi variánsokhoz képest sokkal könnyebb elkapni - mondta a Semmelweis Egyetem Széchenyi-díjjal frissen kitüntetett rektora, Merkely Béla szombaton az M1 aktuális csatornán

Merkely Béla hozzátette: amíg az átlag napi fertőzöttek száma nem emelkedik a mostani többszörösére, kiemelten fontos, hogy azok az emberek, akik eddig nem tették, vegyék fel az oltást. Hangsúlyozta: a fertőzöttek száma emelkedik - napi 100-120 új esetet jelentenek -, de a második-harmadik hullámhoz hasonló már nem lesz, a mostani hullám az egészségügyet nem terheli meg majd.

A delta variáns a brit variánssal azonos tünetekkel jár, de fertőzőképessége nagyobb. A fiatalok oltása is elsősorban a vírus terjedésének megakadályozása szempontjából fontos. Lehet, hogy visszatér a maszkhasználat, de nem minden esetben, mivel az új variáns ellen kevésbé hatékony a maszk. Meg kell szerezni a védettséget, mivel csak ezzel lehet elkerülni a súlyos lefolyású megfertőződést, és csak így tud mindenki visszatérni megszokott életéhez

- fűzte hozzá.

Az Országházban a nemzeti ünnepen Merkely Béla tudományos, szakmai és közéleti munkásságát is elismerték. Az egyetemi rektor M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azt mondta, hogy a Semmelweis Egyetem Széchenyi-díjas professzorai különleges emberek voltak, így közéjük tartozni fantasztikus érzés. Hozzátette: pályája elején a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán két Széchenyi-díjas professzor is mentorálta, Szabó Zoltán, az első magyar szívátültetés megtervezője, kivitelezője és Juhász-Nagy Sándor oktató és professzor. Kiemelte: a Széchenyi-díjjal felelősség jár: feladatának érzi, hogy az új alapítványi struktúrájú egyetem Európa és a világ egyik legjobb orvos- és egészségtudományi képzője legyen. Az egyetem fejlesztéséhez szükséges erőt az orvos-beteg találkozókból meríti, éppen ezért évente sok műtétet végez, és a koronavírus-járvány alatt 20 ezer embernek személyesen adott be oltást - mondta Merkely Béla.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

koronavírus

variáns

mutáció

merkely béla

delta variáns

brit mutáció