Őrizetbe vették a zalai orvost: olyat csinált az állami kórházban, amit tilos

HelloVidék   
  Megosztom
Őrizetbe vették a zalai orvost: olyat csinált az állami kórházban, amit tilos

Egy hálapénzt kérő orvost leplezett le a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy Zala megyei orvos ellen, írta a Police.hu. A nyomozók október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, akinek őrizetbevételéről rendelkeztek.

Az eljárás adatai szerint az orvos a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonon történt egyeztetést követően, a helyi állami kórház ultrahangos vizsgáló helyiségébe rendelte be és fogadta, mely esetekben a kórház alkalmazottjaként, munkaidőben és ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pénzt kért és fogadott el. Az orvos ezzel megszegte az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét.

Több orvos lebukott már a hálapénz miatt

A hálapénzt elfogadó orvosokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat „próbavásárlásokkal” ellenőrzi. Júniusban egy sportorvost kaptak el, aki 40 ezer forint kenőpénzért állított ki vizsgálatok nélkül versenyengedélyt. Augusztusban nyomozás indult egy budapesti főnővér ellen, aki egy idős nő ingyenes kezelése után pénzt vett át a hozzátartozóktól - foglalta össze a Telex.

Olyan is előfordult, hogy egy orvos visszautasította a beépített nyomozók pénzbeli ajánlatát. Szeptemberben viszont bilincsben vittek el két doktornőt és egy asszisztenst egy fővárosi kórházból, mert rendszeresen hálapénzt fogadtak el a betegeiktől. Az eljárás ellen levélben tiltakozott a Magyar Orvosi Kamara. Azt kérték, hogy a jövőben ne alázzák meg feleslegesen az orvosokat, és ne alkalmazzanak nyilvános megszégyenítést.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kórház

zala megye

Állami egészségügyi ellátó központ

hálapénz