Drámaian nő ebben a vidéki városban a fertőzés: a gyerekek sincsenek biztonságban

HelloVidék   
  Megosztom
Drámaian nő ebben a vidéki városban a fertőzés: a gyerekek sincsenek biztonságban

A koronavírusos megbetegedéseket tekintve Makó a legfertőzöttebb város ebben a déli megyében, utána következik Hódmezővásárhely és Szeged.

Makón és térségében drasztikusan megnőtt a karanténban lévő személyek száma, pénteken 241 fő volt karanténban, ez lényegesen több, mint az előző három hullám idején. Összesen 148 fő igazoltan beteg, ez a két nappal korábbi adatokhoz képest 20 százalékos növekedés – nyilatkozta Farkas Éva Erzsébet makói polgármester a helyi televízió műsorában. A városvezető emlékeztetett, hogy mától a polgármesteri hivatal ügyfélfogadásában is változások léptek életbe, az udvaron két ügyfélszolgálati sátort állítottak fel, mint a járvány korábbi hullámai idején. Azt kérte, aki teheti, telefonon vagy e-mailben kérjen időpontot, hogy ne legyen tömeg. Elmondta, hogy a hét folyamán a kollégáiknak tájékoztatókat tartanak majd az oltások fontosságáról és az aktuális járványügyi helyzetről, amelyről levelet is küldenek nekik.

Arra a kérdésre, hogy kötelezővé teszik-e alkalmazottaiknak az oltást, Farkas Éva Erzsébet azt mondta, felmérték, hogy intézményeikben milyen arányú az átoltottság és ennek függvényében hozzák majd meg a döntést 15-éig a döntést. A műsorban Ábrahám Judit főorvos arról beszélt, hogy 99 százalékban az oltatlanok betegednek meg,

Kiemelte, hogy a térség 51-51 százalékos átoltottsági aránya rendkívül alacsony, ráadásul a megyén belül Makó számít a járvány szempontjából a legfertőzöttebb városnak.


A hódmezővásárhelyi szakember, Havasi Katalin azt nyilatkozta a Délmagyarnak, hétről hétre több a koronavírusos az oltatlan 12-18 évesek, illetve a még nem oltható 12 év alatti gyerekek között. Az is megfigyelhető, hogy míg az előző hullámok alatt a Covidos szülők gyerekei nem mutattak tüneteket vagy csak enyhéket, most azonban már azonban ők is produkálnak tüneteket.

Vásárhelyen, az Operatív Stáb múlt heti ülésén elhangzott, hogy körülbelül 400 fő van hatósági karanténban, illetve arról is szó esett, hogy HVSZ-nél ugyanolyan intézkedéseket vezettek be, mint a polgármesteri hivatalban, tehát az ott dolgozóknak a közös helyiségekben, folyosón kötelező a maszk viselése.

Kübekházán a múlt héten minden háztartásba 6 darab maszkot juttattak el, miután az önkormányzat 6 ezer darab FFP2-es és sebészi maszkot rendelt. Molnár Róbert polgármester arra kérte az oltatlanokat, illetve az ismétlő oltásra szorulókat, hogy lehetőleg oltassák be magukat, amelyhez minden fizikai segítséget megad az önkormányzat.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus adatok

makó

szeged