Íme a magyar vidék bűntérképe: ezekben a megyékben most a legveszélyesebb élni

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Íme a magyar vidék bűntérképe: ezekben a megyékben most a legveszélyesebb élni

Az Eurostat kimutatása szerint a világ egyik legbiztonságosabb országában élünk, de nem dőlhetünk hátra! A friss bűnügyi statisztikák szerint továbbra is toronymagasan Budapest a legbűnösebb magyar város. A HelloVidék most utánanézett annak is, hogyan alakult a helyzet vidéken, melyik megyékben történt a legtöbb bűncselekmény, de hozzuk a legbiztonságosabb régiókat is.

Harmadára esett vissza a Magyarországon elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt tíz évben – ezt állapította meg egy friss kutatás, amely a hazai igazságügyi kormányzat a nemzeti büntetőpolitikának az elmúlt évtizedét, pontosabban a 2010-től eltelt időszakát és annak társadalmi hatását vizsgálta. A fentiek alapján a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2009-ben még 375 383 volt, 2020-ban pedig 152 974.

Az élet elleni bűncselekmények alakulását illetően például látványos változás történt: az emberölések száma, amibe a kísérletek is benne foglaltatnak, egyharmadára csökkent, de a befejezett bűncselekményeknek a száma még ennél is kedvezőbb, miután száz alatt van 2019-re nézve

– közölte az adatokat az Infostart.

A vagyon elleni bűncselekmények ugyanebben az időszakban szintén egyharmadára estek vissza, hasonlóan alakult a rablások száma is, ami a 3100-as értékből 616-ra mérséklődött. Ebben persze lehet némi szerepe annak is, hogy a szabálysértés összeghatárát 2012-ben 20.000 Ft-ról 50.000-re emelték, így az ez alatti értékek eltulajdonítása már nem jelenik meg a bűnügyi statisztikában. Csökkenő tendenciát mutatnak a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények is, és javult a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, ami egy évtized alatt 115 ezerről 45 ezerre esett vissza. Mi több, a felderítési arányok is javultak: 38 százalékról közel 70 százalékra az évtized második felére.

Egyes regisztrált bűncselekmények számának alakulása

A KSH adatai szerint (2020 szeptemberéhez viszonyítva 2021. szeptemberében) az elmúlt egy évben, a bűncselekmények számát tekintve is számos területen javulás tapasztalható: Magyarországon kevesebb garázdaság történt és kevesebb az ittas járművezető az utakon. Hamis iratokkal is kevesebb embert csíptek fülön, viszont közokirathamisítást (gyaníthatóan az oltási igazolványok bevezetésének is köszönhetően) többen követtek el, és nőtt a rongálások és a csalások száma is.

Fertőzöttségi térképen a magyarországi bűnözés

További statisztikai adatokat nyerhetünk a police.hu tematikus fertőzöttségi térképéről is, ahol külön, megyei bontásban, a bűncselekmények fajtáira is rákereshetünk. A HelloVidék által vizsgált időszak az elmúlt egy év volt: a 2020. 10. 10 - 2021. 10. 10-ig tartó periódus.

Ahogy az látszik, a friss bűnügyi statisztikák szerint is toronymagasan Budapest a legbűnösebb város. 100 000 lakosra ugyanis itt jutott a legtöbb bűncselekmény, számszerűen az elmúlt egy évben (október 10-ével bezárólag) összesen 1721. A dobogó második fokán Borsod-Abaúj-Zemplén megye végzett, 100 000 lakosra a vizsgált időszakban összesen 1467 esetet rögzítettek.

Fertőzöttségi térkép, megyei bontás - 2020. 10. 10 - 2021. 10. 10-ig (Forrás: Poilce.hu)
Fertőzöttségi térkép, megyei bontás - 2020. 10. 10 - 2021. 10. 10-ig (Forrás: Poilce.hu)

Kisebb meglepetésre a dobogó harmadik fokára a főváros, illetve BAZ megye után a Dunától nyugatra fekvő Tolna megye került. Itt 100 000 lakosra 1341 bűncselekmény jutott. Ezzel Tolna megye megelőzte a rossz hírben álló Nógrád megyét, ami az összetettben a negyedik helyen végzett, itt (100 000 lakosra nézve)1306 bűncselekmény történt az elmúlt egy évben.

Az ötödik helyen végző Heves megyében a vizsgált időszakban 1306 bűncselekmény jutott 100 000 főre. Somogy megye szintén alig valamivel maradt le Hevestől, itt 1256 bűncselekmény történt 100 000 főre vetítve. A sorrend innentől kezdve elég szoros (1100 feletti bűncselekményszám tekintetében): Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, és meglepő módon Győr-Moson-Sopron megye következik.

Érdekes tény, hogy az elmúlt egy évben Debrecen székhelyű Hajdú-Bihar megyéhez képest, Nógrádra, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyére is több mint kétszer annyi elkövetett bűneset jutott (100 000 lakosra vetítve). Budapesten pedig több, mint 2,5- szer több bűncselekményt regisztráltak (100 000 lakosra vetítve), mint Hajdú-Biharban. A nyugati határszélhez – Zala, Vas és Győr-Moson Sopron megyéhez képest (ahol szinte hajszál pontosan ugyanannyi az összesített bűncselekmény-szám) Hajdú-Biharban a regisztrált bűncselekmények száma szintén közel harmadával alacsonyabb.

Ha a járásokra keresünk rá, még érdekesebb adatokat találunk

Ha a police.hu tematikus térképén járási bontásban is rákeresünk arra, hogy melyek azok a vidékek, amelyek a legfertőzöttebbek, színesebb – még beszédesebb adatokat is nyerhetünk. A HelloVidék által vizsgált időszak maradt az elmúlt egy év: a 2020. 10. 10 - 2021. 10. 10-ig tartó periódus, és továbbra is az összes bűncselekményt vizsgáltuk.

Fertőzöttségi térkép, járási bontás - 2020. 10. 10 - 2021. 10. 10-ig (Forrás: Poilce.hu)
Fertőzöttségi térkép, járási bontás - 2020. 10. 10 - 2021. 10. 10-ig (Forrás: Poilce.hu)

Eszerint a „legbűnösebb” járás - 100 000 lakosra vetítve:

  1. Nyírbátori járás (Szabolcs-Szatmár Bereg megyében: 2250
  2. Ózdi járás (BAZ megye): 2215
  3. Jászapáti járás (Jász-Nagykun-Szolnok megye): 2008

Sokféle aspektusból vizsgálhatnánk még a police.hu-n közölt adatokat – mindenesetre meglepő lehet, hogy

Míg a Nyírbátori járásban egy év alatt 100 000 lakosra vetítve 2250 bűnesetet regisztráltak, addig Nyíradonyi járásban (Hajdú-Bihar megye) mindössze 541-et. A fertőzöttségi térképen rákerestünk a "rétegekre" külön is, amiből szintén az olvasható ki, hogy a gépkocsi feltörés és rongálás kivételével az összes bűncselekmény-típusban hatalmas a különbség a két szomszédos járás között. Személy elleni erőszak vagy lopás tekintetében legalább négyszeres.

A legbiztonságosabb járások:

  1. Nyíradonyi járás: (Hajdú-Bihar megye): 541
  2. Hajdúszoboszlói járás (Hajdú-Bihar megye): 542
  3. Balmazújvárosi járás (Hajdú-Bihar megye): 564
  4. Szentgotthárdi járás (Vas megye): 575
  5. Téti járás (Győr-Moson Sopron): 585

Rétegek szerinti vizsgálat is érdekes eredményeket mutat

Közterületen bűncselekményt a legtöbbet Budapesten (812), majd Heves megyében (466) és Bács-Kiskunban (466), aztán Borsod-Abaúj-Zemplén megyében(464) követtek el. (A legkevesebb regisztrált közterületi bűncselekmény - 100 000 lakosra vetítve - Hajdú-Bihar megyében történt.)

A legtöbb személy elleni erőszak - talán meglepő módon - nem Budapesten (252) történt, hanem Tolna megyében (374), utána Szabolcs-Szatmár (354), majd Nógrád megyében (338) következik. (A legkevesebb személy elleni erőszak - 100 000 lakosra vetítve - Hajdú-Bihar megyében történt.)

Lopás: Budapest áll az élen (276), utána Borsod-Abaúj-Zemplén (201), Heves (201) következik (A legkevesebb lopás, 100 000 lakosra vetítve: Vas, Zala és Hajdú-Bihar megyében történt.)

Rablások: az elmúlt egy évben, 100 000 lakosra vetítve: Budapest áll az élen (26), majd Borsod-Abaúj-Zemplén (17), Heves megye (14) következik. Zala és Vas megyében viszont mindössze az elmúlt egy évben 4 rablást rögzítettek.

Garázdaság: első helyen Budapest (163), a másodikon Borsod-Abaúj-Zemplén (140), a harmadik helyen Baranya megye (124) szerepel.

Tulajdon elleni szabálysértés: első helyen Budapest (421), a második helyen Borsod-Abaúj-Zemplén (491), a harmadikon Somogy megye (390) végzett.

Összességében, nézzük hát, melyik a legbiztonságosabb régiónk

A KSH is rendszeresen közli a regisztrált bűncselekmények, elkövetők, elkövetések, sértettek, sértetté válások negyedévenkénti, megye és régió szerint számait. A 2021-es első és második negyedéve adatait vizsgálva toronymagasan Budapest és Pest megye viszi a primet. Utána a bűncselekmények számát tekintve, még megyei bontásban: 1. helyen Borsod-Abaúj-Zemplén (2 834), majd Szabolcs-Szatmár-Bereg (2 688), aztán a 3. helyen Győr-Moson-Sopron (1 926), utána Bács-Kiskun (1 986) következik.

Eszerint – a 2021 II. negyedévben- így alakult a régiók közötti sorrend. A legbiztonságosabbtól haladunk a legveszélyesebb régiók felé:

  1. Dél-Dunántúl (3166)
  2. Nyugat-Dunántúl (3549)
  3. Pest (3612)
  4. Közép-Dunántúl (3667)
  5. Dél-Alföld (4441)
  6. Észak-Magyarország (4535)
  7. Észak-Alföld (5338)
  8. Budapest (8220)

Végezetül még egy érdemes összehasonlítás, a KSH adatai szerint 2021 első negyedévhez képest (31 652) 2021 második negyedévében szinte mindenhol nőtt a bűncselekmények száma (36 662), de ez az elmúlt évek azonos időszakában mért adatokhoz képest mégis alacsonynak számít, hiszen 2018-ban (szintén a második negyedévben) az országban még 75 733 bűncselekmény történt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bűncselekmény

magyar vidék

körkép

bűnelkövetés

regionális körkép