Rengeteget költünk ezekre: pedig azt sem tudjuk, mit eszünk meg

HelloVidék   
  Megosztom
Rengeteget költünk ezekre: pedig azt sem tudjuk, mit eszünk meg

Sokan fogyasztanak és jellemzően többfélét is az étrend-kiegészítőkből, ugyanakkor a termékkört érintő alapvető információkkal már nem mindenki van tisztában – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) online felmérésének eredményeiből. A mintegy 500 fő részvételével lezajlott kérdőíves kutatás a lakosság étrend-kiegészítő vásárlási és fogyasztási szokásaira, ismereteinek feltérképezésére fókuszált. Az aktuális helyzetkép ismeretében a hatósági szakemberek egy, a fogyasztókat segítő útmutató összeállításán dolgoznak.

A lakosság étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos ismereteinek, szokásainak megismerése érdekében tavaly decemberben indított online kérdőívet a Nébih. A kutatás révén a szakemberek többek között arra keresték a választ, mit tudnak a magyar fogyasztók az étrend-kiegészítőkről, milyen típusú termékeket preferálnak, hol szokták ezeket megvásárolni, vagy épp milyen tapasztalataik vannak az egyes termék-kategóriákkal kapcsolatban.

A kérdőívből az is kiderült, jellemzően 5 és 15 ezer forint között költünk étrend-kiegészítőkre (56%). Legnagyobb arányban (95%) vitaminokat, multivitaminokat, ásványi anyagokat fogyasztunk, majd ezt követik (51%) az egyéb immunerősítő, egészségvédő termékek (például Omega 3,6). A legfőbb beszerzési forrásként a válaszadók többsége a gyógyszertárakat jelölte meg, amit az internetes honlapok, webáruházak követnek.

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos állításoknál egyértelműen kiderült, mely kérdéskörökben kell hatékonyabban informálni a fogyasztókat. Azzal például, hogy az étrend-kiegészítők is élelmiszernek minősülnek, csupán a válaszadók 34%-a volt tisztában, vagy például a kitöltők több mint 38%-a gondolta úgy, hogy fontos szerepet játszanak a betegségek gyógyításában.

A visszajelzések szerint az étrend-kiegészítők leggyakrabban „emlegetett” tulajdonságai közül a legfontosabbak, hogy a termék 100%-ban természetes hatóanyagokat tartalmazzon és rendelkezzen valamilyen tanúsítvánnyal. A lista másik végén, azaz a legkevésbé lényeges szempontok között az szerepelt, hogy a készítmény vegán, glutén-, vagy laktózmentes legyen.

Épp ezért a Nébih szakemberei jelenleg egy, a fogyasztókat leginkább foglalkoztató és a legkritikusabb témakörökre fókuszáló útmutató összeállításán dolgoznak. A kérdőív révén számos további kérdésben ismerhetjük meg a fogyasztók étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos szokásait. Az eredmények a részletes összefoglalóban olvashatók: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/21442/Nebih_etrend-kiegeszito+felmeres_2021.pdf/

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

étrend-kiegészítő

élelmiszer

felmérés

nébih

kérdőív