1,7 milliárd forintból 18,4 kilométernyi bicikliút lett: közben három hidat is építettek

MTI   
  Megosztom
1,7 milliárd forintból 18,4 kilométernyi bicikliút lett: közben három hidat is építettek

A hazai kerékpárút-hálózat hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Écsen, ahol átadták a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárutat.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ITM folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal.

A Modern városok program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból - ismertette az államtitkár.

Kitért arra is, hogy teljes hosszában megújítják a balatoni bringakört, valamint kiépítik a kerékpáros összeköttetést a főváros és a Balaton között.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország Európa harmadik legjelentősebb kerékpáros nemzete, az elmúlt évtizedben sokat tett a kormány azért, hogy a korábban jellemzően szigetszerű fejlesztéseket hálózatba kapcsolják.

Példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megye és a Balaton térségének kerékpáros kapcsolatát jelentősen javította, hogy tavaly kijelölték az ajánlott túraútvonalat Pannonhalma és Balatonfüred között.

Kiemelte azt is, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint ezer kilométer kerékpárút karbantartási feladatait vette át az önkormányzatoktól, nagyobb szerepet vállalva a kerékpáros úthálózat fejlesztésében.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A szervezet turisztikai útvonalat jelölt ki Fertődtől Keszthelyig, a Fertő tavat megkerülő kerékpáros útvonal részét képező, Fertőd és az országhatár közötti kerékpárutat felújította, ezen túl a Fertő tó körüli kerékpárút egy hazai szakaszán tesztelik majd a világító burkolati elemeket - sorolta. Hozzátette, hogy a festéssel a tervek szerint még az idén végez a kivitelező.

Mosóczi László államtitkár kitért arra is, hogy a Sopron-Fertőd turisztikai fejlesztési térség területén növelik a kerékpáros-barát szolgáltatásokat, és élénkítik a kerékpáros turizmust. Már megújult a Sopron és Fertőrákos közötti kerékpárút, Sopron és Harka között pedig kerékpározható erdei utat építenek ki.

Elhangzott, hogy jelentős megyei beruházásnak számít a Dunakiliti és a szlovákiai Doborgaz (Dobrohost) közötti gyalogos és kerékpáros Duna-híd, amely a tervek szerint 2023-ban készül el. A beruházás további részeként megépül a Dunakilitit Mosonmagyaróvárral és Jánossomorjával összekötő kerékpárút is - jelezte.

A sajtótájékoztatón közölték még, hogy a kerékpárút Győr és Pannonhalma között érinti Nyúl és Écs települést, az építés során lakossági javalatot is alkalmaztak. A térséget érintő jövőbeli kerékpáros fejlesztések közé tartozik a Győr és Komárom közötti összeköttetés kiépítése, a Ménfőcsanak, Tényő és Sokorópátka közötti kerékpárút megépítése, valamint a Győr és Győrújbarát közötti kerékpárút megvalósítása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kerékpárút

pannonhalma

győr