Oltási igazolvány, 50 ezer forintért, kell? Lebuktak, akik ezzel bizniszeltek

MTI   
  Megosztom
Oltási igazolvány, 50 ezer forintért, kell? Lebuktak, akik ezzel bizniszeltek

Oltási igazolásokkal üzletelő orvosi asszisztenst és segítőjét fogták el Heves megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szabó Boglárka közölte: a rendőrök kedd hajnalban Gyöngyösön és környékén több helyszínen tartottak kutatást, és védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le.

Elfogtak egy 41 éves orvosi asszisztenst és a 47 éves segítőjét, ellenük védettségi igazolással való visszaélés, valamint vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult eljárás.

A nyomozás eddigi adatai alapján a két nő megközelítőleg kilencven embernek állított ki hamis oltási igazolást. Valótlan adatokat rögzítettek abban a központi rendszerben, amelyen keresztül a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványhoz.

A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítőkön keresztül akár 50 ezer forintot is kaptak, amit egymás között szétosztottak - közölte a sajtóreferens.

A rendőrség kezdeményezte a gyöngyöshalászi és a gyöngyösi nő letartóztatását, és még tizenhat ember ellen indított büntetőeljárást az ügyben - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images

KÖLTÖZNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? KERESS EGY OLCSÓ HITELT!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%, a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

oltási igazolvány

bűncselekmény

hamisítás