Egy milliárd forintot költhetnek erre: tovább dübörög a települések fásítása

HelloVidék   
  Megosztom
Egy milliárd forintot költhetnek erre: tovább dübörög a települések fásítása

A Településfásítási Program második ütemében 1 milliárd forintra megemelt, azaz megduplázott keretösszeggel a 2021-2022. évi őszi-tavaszi ültetési szezonban továbbra is lehetőséget biztosít a 10 ezer fő alatti települések fásítására. Most Abaújszántóra került a sor, vele együtt pedig összesen 887 település nyerte el a pályázatot. A település 30 fát ültethet el a Programnak köszönhetően. Ezzel együtt, két ütemben, csaknem 36 ezer fa kiültetésére kerül sor mintegy 1362 településen.

Jó látni, hogy az abaújszántóiak felismerték környezetük pótolhatatlan fontosságát

- mondta Dr. Juhász Tibor, a tárca jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Abaújszántón, a településfásítási program részeként megrendezett faültetésen.

Felhívta a figyelmet a mai napon kezdődő és december 5-éig tartó PLANET Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó programjaira. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, ezzel megegyező a kormányzat célja is, fontos a klímaváltozás elleni fellépés. Az Agrárminisztérium 2019-ben úgy módosította a Vidékfejlesztési Program támogatásait, hogy az erdőtelepítési kedv jelentősen megnövekedett – tette hozzá. A célok elérésében kiemelt szerepe van még az Agrárminisztérium által kezdeményezett Országfásítási Programnak is - egészítette ki.

Hangsúlyozta, mindezekből is látszik, hogy a kormányzat számára a környezetvédelem ügye kiemelten fontos terület, amelyről nemcsak beszélünk, hanem teszünk is érte. Éppen ezért indította a kormány a „Magyarország zöld úton jár!” online környezetvédelmi felmérést, melynek kitöltésére november végéig van lehetőség a zold.kormany.hu felületen, tette hozzá.

Juhász Tibor arra biztatott mindenkit, hogy még ma töltsék ki a kérdőívet. Környezetünk megóvásában minden apró lépés segít, amelyhez a döntéseket közösen kell meghatároznunk, zárta beszédét.

Címlapkép: Agrárminisztérium, Sajtóosztály

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fásítási program

településfásítási program

faültetés

abaújszántó