Ezt lehet most tudni az omikronról: ennyi magyarnál igazolták eddig az új variánst

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Ezt lehet most tudni az omikronról: ennyi magyarnál igazolták eddig az új variánst

Újabb omikron-pozitív esetet mutattak ki Magyarországon, így pedig már legalább három, az új variánssal fertőzött beteg lehet az országban.

Már biztosan legalább három omikronnnal fertőzött beteg van Magyarországon a Neumann magánlabor szerint – derült ki tegnap este az RTL Híradójából. A hét elején ebben a laborban mutatták ki először Magyarországon az új koronavírus-variánst, majd a hét közepén újabb két omikron-gyanús esetet találtak. A mintákat azóta megvizsgálták, és a labor szerint az egyik biztosan omikron-pozitív. A Nemzeti Népegészségügyi Központ ezt egyelőre nem erősítette meg, írt a Pénzcentrum is.

Továbbra is korlátozott adatok állnak rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságát illetően

Mindeközben az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete szerint az omikron okozta fertőzések száma háromnaponta másfélszeresére nő azokban az országokban, ahol jelen van a variáns, amely a WHO szerint jelentősen gyorsabban terjed a delta változatnál. Az adott országokban várhatóan rövidesen a delta helyett az omikron lesz a domináns változat - írta az MTI.

A WHO szerint továbbra sem világos, hogy az omikron magas terjedési rátája minek tudható be: a természetéből adódóan gyorsabban átadható, könnyebben megkerüli a vakcinák vagy a korábbi fertőzések kiváltotta immunitást, illetve a kettőnek együttesen.

A szervezet megjegyezte, hogy a vírus olyan országokban is gyorsan terjed, ahol magas az átoltottság aránya, illetve a lakosság jelentős hányada meggyógyult a Covid-19-betegségből.

Továbbra is korlátozott adatok állnak rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságát illetően. További adatokra van szükség, hogy megismerjük a súlyossági jellemzőit és azt, hogyan befolyásolja a súlyosságot az oltás, illetve a korábbi védettség"- közölte a WHO sajtótájékoztatóján.

Az Egyesült Királyságban és a Dél-afrikai Köztársaságban nő a kórházban ápoltak száma, és tekintettel a fertőzöttek számának gyors növekedésére, az egészségügyi rendszereket gyorsan túlterhelhetik

- figyelmeztetett a WHO.

A WHO november 26-án minősítette aggodalomra okot adó variánsnak az omikront.

Mennyire védenek az omikron ellen a védőoltások?

Az Indexben megjelent információk szerint kínai Sinopharm, az orosz Szputnyik és az amerikai Johnson & Johnson vakcinája elenyészően kevés, vagy egyáltalán semennyi antitestet nem termel az omikron-variáns ellen egy frissen megjelent tanulmány szerint.

A Washingtoni Egyetem és a svájci Humabs Biomed SA gyógyszergyár által készített kutatás hat különféle vakcina hatásosságát hasonlította össze a rendkívül fertőzőképes és számos mutációval rendelkező új koronavírus-variáns ellen. Tizenháromból csupán három Sinopharmmal teljesen beoltott ember szervezete termelt antitestet az új vírusmutáció ellen. A Johnson & Johnson esetén ez az arány egy a 12-hez volt,

A tanulmány, amely még szakmai bírálatra vár, a továbbiakban azt találta, hogy a legkisebb antitest-csökkenést egy korábbi fertőzés és két mRNS-alapú Pfizer vakcina esetén találták. Ebben az esetben az antitestek száma ötödére csökkent, míg két Pfizer-oltás esetén, korábbi fertőzés nélkül 44-szeres volt a csökkenés.

A kutatás - emelte ki az Index - csupán a vírus elleni antitestek számát vizsgálta, ami csupán az immunválasz egyik oldala. A másik oldal a sejtes immunitás, ami szintén képes védelmet adni a súlyos betegség kialakulásától. Azt még vizsgálják, hogy a sejtes immunitás hogyan reagál az omikron-variánsra.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

covid-19

omikron variáns

betegség

járvány