Áder János: erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

MTI   
  Megosztom
Áder János: erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés - mondta Áder János köztársasági elnök a Himnusz elhangzása után mondott újévi köszöntőjében.

Idézett a közelmúltban elhunyt világhírű magyar pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály egyik írásából:

az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt. (...) Láthatjuk magunkat folyton áldozatként, de mennyivel más megelégedéssel elmerülni a munkában.

Hangsúlyozta, hogy tavaly is sokan voltak, akik nem hagyták magukat, győzni tudtak a tehetetlenség, a csüggedés felett. Mint mondta, az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap, a kalendárium:

keressük az ünnepnapokat, rögzítjük a családi eseményeket, a fontos határidőket". A valóság azonban olykor átírja a terveket

- tette hozzá.

Áder János arról is beszélt, hogy az előttünk járó nemzedékek többször átéltek háborús időszakokat, amikor életük nem a maga természetes rendje szerint alakult.

Példaként azt említette, hogy Márai Sándor naplójában leírta, milyen különös élmény volt számára Budapest ostroma idején lapozgatni egy 1945-ös naptárt. A második világháború legsúlyosabb hónapjaiban mindenki elszokott attól, hogy terveket szövögessen, távlatokban gondolkodjon.

Ma valahogy így vagyunk a világjárvánnyal, annak is immáron a második esztendejével

- jelentette ki.

Úgy vélekedett, hogy 2021 sok mindenben hasonlított 2020-hoz, a járvány hullámainak megfelelően jobb és rosszabb időszakok váltották egymást. Az államfő szerint a járvány két esztendeje között az volt az óriási különbség, hogy 2021-ben már rendelkezésre álltak a védekezéshez szükséges eszközök.

Az oltások lehetővé tették, hogy életeket mentsünk, és kevesebb korlátozással tudjuk átvészelni a járványt

- mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy ma a világ leginkább ünnepelt tudósa Karikó Katalin, az újgenerációs koronavírus-vakcinához szükséges technológia kidolgozója.

Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy gondoljanak mindazokra, akiknek "nevét sem tudjuk", pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, "óvták a biztonságunkat, védték határainkat", földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.

Az újévi naptárban még nem látható, hogy melyik az a hónap, az a hét, az a nap, amikor végre felszabadulunk a járvány nyomasztó, fenyegető terhe alól, mindenki türelme, figyelme, kitartása kell ahhoz, hogy ez mielőbb megvalósuljon

- szögezte le Áder János, aki beszéde végén ismét Márai Sándort idézte:

az emberrel nemcsak történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami történik vele.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

áder jános

szilveszter

ünnep

ünnepi beszéd