Ez lehetne a 7. élelmiszer: ez drágul leginkább, mégsem vonatkozik rá az árstop, miért?

HelloVidék   
  Megosztom
Ez lehetne a 7. élelmiszer: ez drágul leginkább, mégsem vonatkozik rá az árstop, miért?

Már a burgonya a legjobban dráguló termék. Majdnem harmadával többe kerül, mint egy éve a KSH friss adatai szerint. A Terméktanácsnál úgy számolnak, az energiaköltségek megugrása miatt tovább drágulhat az egyik legkedveltebb élelmiszer a következő hónapokban. Az agrárminiszter az állami rádióban arról beszélt, olyan termékek árát fagyasztották be, amelyek a mindennapi élethez szükségesek. A krumplira mégsem szabtak ki árstopot.

Egy átlagos család majdnem 6 kiló krumplit vásárol havonta, több mint kétszerannyit, mint például cukorból. Mára azonban már a burgonya lett a legjobban dráguló termék a boltokban. A KSH friss adatai alapján múlt hónapban 30,3 százalékkal kértek érte többet, mint egy évvel korábban – hangzott el az RTL Híradójában.

A termelő megemeli az árat, én pedig kereskedő vagyok, eleve nekem is meg kell emelni, mert az áfát, az egyéb, meg az egyéb költségeket rá kell számítanom

– nyilatkota egy kereskedő a Híradónak. A termelők azzal érvelnek, hogy 20 százalékkal kevesebb burgonya termett Európában, mint egy átlagos évben szokott. Ezért lőtt ki az ára, vagyis a szélsőséges időjárás hatására.

A 40 fokos nyári hőség mellé négy hőhullám is volt ebben az évben, ez nem kedvezett. Igazából a nyugat-európai árak határozzák meg a magyar árakat is. Ilyenkor már behozatalra szorulunk burgonyából

– közölte Szűcs Attila, a Burgonya Terméktanács Étkezi Burgonya Szekció tagja, aki azt is elmondta, hogy idén további 25-30 százalékos drágulásra számítanak a termelők a kötelező minimálbéremelés, és a megugró energiaárak miatt.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

árstop

élelmiszer árak

infláció