Rendkívüli: nagy a baj, lángokban áll egy csarnok és több vidéki szeméttelep

MTI   
  Megosztom
Rendkívüli: nagy a baj, lángokban áll egy csarnok és több vidéki szeméttelep

Hejőpapinál egy 600 négyzetméteres csarnok, Kecskemétnél és Kerepesen pedig szeméttelep gyulladt ki vasárnap reggel - közölte az az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A tájékoztatás szerint teljes terjedelmében ég egy nagyjából hatszáz négyzetméteres csarnok a Hejőpapi és Hejőszalonta közötti külterületen, az M30-as autópálya mellett. A tűzhöz a mezőcsáti, a tiszaújvárosi és a mezőkövesdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik nyolc vízsugárral oltják az épületet. A helyszínre tartanak a miskolci hivatásos tűzoltók is.

Kecskemét külterületén mintegy háromszáz négyzetméter alapterületen ég a hulladék egy szeméttelepen, A tűzhöz riasztott kecskeméti hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megkezdték a lángok oltását. A helyszínre tartanak a kiskunhalasi és a kiskunfélegyházai hivatásos tűzoltók is - közölte az OKF.

Kerepes külterületén szintén egy szeméttelep gyulladt ki, ott kétszáz négyzetméteren kapott lángra a hulladék. Az OKF tájékoztatása szerint a gödöllői hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltják a lángokat.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

katasztrófavédelem

tűzeset