Hatalmas bravúr Szegeden: újfajta szívbillentyűműtétet végeztek

MTI   
  Megosztom
Hatalmas bravúr Szegeden: újfajta szívbillentyűműtétet végeztek

Új, a mellkas nagy kockázattal járó megnyitását kiváltó szívbillentyűműtétet végeztek el két alkalommal az elmúlt hetekben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Invazív Kardiológiai Részlegén - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

A közlemény szerint a kéthegyű szívbillentyű - mitralis billentyű - elégtelensége, a vitorlák nem megfelelő záródása jelentősen megterheli a tüdő keringését és hozzájárul a tüdővizenyő felszaporodásához, amely fulladással járó, súlyos kórképhez vezethet. Az ebben az esetben szükséges eljárást, egészen a legutóbbi időkig, csak óriási megterheléssel és kockázattal járó, nyitott szívműtéttel lehetett megvalósítani.

Az egyetem orvosai egy speciális eszköz segítségével, a mellkas megnyitása nélkül, katéteres úton szüntették meg a rendellenességet. Az SZTE technológiai fejlesztéseinek köszönhetően, a combhajlati visszér felől a szív bal pitvarába juttatott eszközzel, folyamatos szívultrahangos ellenőrzés mellett, a mitralis billentyű két, rosszul záródó vitorláját összefogták, így csökkentve, illetve megszüntetve a kamrából a pitvar felé kórosan visszaáramló vér mennyiségét - idézte a közlemény Ruzsa Zoltán részlegvezető főorvost, aki Jambrik Zoltánnal közösen, idén tavasszal már a második ilyen műtétet hajtotta végre. A szegedi orvosi csapatot Gellér László, a Semmelweis Egyetem (SE) professzora segítette tapasztalatával az intervenció során.

A beavatkozás után a mitralis billentyű súlyos fokú elégtelensége megszűnik, így a beteg ezt követően jobban terhelhető lesz, a jelentős fulladást előidéző tüdővizenyő fenyegetése nagymértékben csökken. Hasonló beavatkozást korábban Magyarországon mindössze három helyen - a Semmelweis Egyetem, a Gottsegen György Országos Kardiológiai és Vaszkuláris Központban és a Debreceni Egyetemen - végeztek.

A technológia fejlődésével egyre több olyan szívbetegség katéteres módszerrel történő gyógyítására nyílik mód, amely miatt korábban nyitott szívműtétet kellett végezni. Az aortabillentyű szűkületének katéteres kezelése már a mindennapi rutin része az SZTE-en, míg a kéthegyű billentyűn végzett ilyen beavatkozások száma a közelmúltban kezdett növekedni világszinten. A katéteres technikák alkalmazása azonban nem minden betegnél és szívbetegség esetén lehetséges, annak kiválasztása jelentős tapasztalatot igénylő, orvosi feladat - magyarázta Varga Albert, az SZTE Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Centrumának vezetője.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szeged

szívműtét

szívbillenytűműtét

kardiológia

szegedi tudományegyetem