Közös érdekünk a zöldebb jövő: ezzel a karkötővel segíthetünk elérni

HelloVidék   
  Megosztom
Közös érdekünk a zöldebb jövő: ezzel a karkötővel segíthetünk elérni

1970 óta minden év április 22-én közel 180 országban tartják meg a Föld napját, ezzel is felhívva a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvásának fontosságára. Idén egy magyar öko startup cég, a CRKL újrahasznosított karkötőinek megvásárlásával, közvetlenül is támogathatók a környezetvédelmi szervezetek.

A természetes környezet állandó jelleggel küldi a vészjelzéseit: hol árvizek, hol aszályok, hol pedig egyéb, extrém időjárási körülmények formájában adja az emberiség tudtára, hogy figyelnünk és vigyáznunk kell a bolygóra. A Föld napjának is az a célja, hogy mindannyiunk gondolkodásának középpontjába kerüljön a bolygó megóvása.

Közös érdekünk, hogy fenntartható módon éljünk

Egyre több ember ébred rá, hogy saját életkörülményeik a környezet állapotától is függnek, és hogy ahhoz, hogy a Föld szépségeit a következő generációk is élvezhessék, fenntarthatóbb módon kell élniük. A környezettudatos élet ma már gyakorlatilag bárki számára elérhető a háztartástól kezdve a divatig. Utóbbi esetben már a kiegészítők viselésében is van mód tudatosabbnak lenni. Ugyanis egy magyar alapítású öko startup, a CRKL (a márkanév az angol circle szóból ered, és a körforgásos gazdaság ihlette) márkától egyedi, 100%-ban újrahasznosított alapanyagokból készült karkötőket vásárolhatunk, amelyeket személyre szabhatunk a föld, a tűz, a víz és a levegő motívumaival. Ráadásul termékeik árának 50%-ával hazai non-profit szervezetek környezetvédelmi projektjeit támogathatjuk.

A PET Kupa, a Humusz Szövetség, a My Forest és a Hortobágyi Madárpark kapja a karkötők eladásából befolyt pénz felét

Az ékszerekből befolyt összegből részesül a Tisza hulladékszennyezettségének csökkentéséért küzdő PET Kupa, a hulladékszegény, környezettudatos megoldásokat hirdető Humusz Szövetség, a közösségi erdők számának növelését célul kitűző My Forest és a Hortobágyi Madárpark is.

A divatipart választottuk kihívásként, mivel ugyan kevesebb figyelmet kap zöld megoldások terén, de hatalmas az ökológiai lábnyoma. Víziónk a környezetvédelem for-profit oldalról való támogatása egy erős zöld márkán keresztül, amely integrátori szerepet tölt be az egyes környezetvédelmi tevékenységek és zöld megoldások támogatása terén

- mondja Zele Bence, CRKL alapítója.

Gyűjtsd össze a charmokat, és alakítsd ki saját környezetvédelmi portfóliódat!

Az egyedi, unisex színekben készülő CRKL ékszereket úgy álmodták meg, hogy azokat bárki büszkén viselhesse, hiszen általuk non-profit szervezeteket, alapítványokat támogathat (konkrét visszacsatolást biztosítanak arról, hogy mire költötték az ékszerekből befolyt összeget) de a divatról és az eleganciáról sem kell lemondani.

A karkötőik és a charmok több mint 2 milliárd variációban állíthatóak össze, így biztosan nem jön szembe hasonló az utcán, a karkötők és a különböző kollekciójú charmok egymással kombinálhatók, gyűjthetők, egy karkötővel akár több projekt is támogatható, aminek eredményeképpen akár egy saját zöld portfólió is kialakítható.

A karkötőt újrahasznosított poliészterfonálból készülnek, míg a műanyag charmok tiszai újra feldolgozott műanyaghulladékból kelnek új életre a PET Kupa tevékenységének köszönhetően, akik összegyűjtés után szín és típus szerint szelektálják, majd darálják a műanyagot. A fa charmokat egy fafaragó mester készíti bútoripari körtefahulladékból, a fém charmok anyaga pedig újrahasznosított alumínium és sárgaréz.

Szeretném, ha a karkötőkre pillantva az embereknek rögtön az jutna eszébe, hogy annak viselője fontosnak tartja a környezet védelmét, amiért hajlandó aktívan is tenni

- mondja az alapító, Zele Bence.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

föld napja

környezetvédelem

karkötők