Megdöbbentő videón: vaddisznók portyáznak Debrecenben a strandnál

HelloVidék   
  Megosztom
Megdöbbentő videón: vaddisznók portyáznak Debrecenben a strandnál

Az utóbbi időben egyre gyakrabban látni vaddisznókat Debrecenben a Nagyerdőn. Most egy olyan videó került fel a Facebook-ra, melyen az látszik, hogy a Pallagi út és a Nagyerdei körút csomópontjában lévő körforgalom gyepét túrják az állatok a strand mellett.

Ezek a malacok már itt születtek, alkalmazkodtak a hangokhoz, fényekhez, autókhoz, emberekhez, itt élnek köztünk és ugyan 6 éve még "csak” a Pallagi kertészet szélét turkálták, 3 éve már a Kartács utcán sétálgattak, ma pedig a körforgalom frissen öntözött gyepét turkálják. Izgalmas megfigyelni, ahogy Európa egyik legveszélyesebb nagyvadja, beveszi a várost!

- írja a videó készítője.

A vaddisznók jelenléte a legutóbbi városi közgyűlésen is téma volt. Gondola Zsolt, a Civil Fórum Egyesület kérdésére Szekeres Antal jegyző elmondta, évek óta foglalkoznak a kérdéssel, írja a dehir.hu.

A vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a lakott területen kárt okozó vad elejtéséhez a rendőrség engedélye szükséges. A rendőrséghez ilyen típusú engedélykérelmet bárki benyújthat, azonban az engedélynek tartalmaznia kell az elejtést irányító és az elejtésben részt vevő, vadászati engedéllyel rendelkező személyek nevét

- magyarázta.

Mint június végén mondta, ő maga évekkel ezelőtt adott be ilyen kérelmet a rendőrséghez, s a megyei fővadászt kérte meg, hogy vállalja a vad elejtésének irányítását. A rendőrség helyt adott a kérelemnek, azonban a szomszédos terület vadásztársaságának (Hajdú Főnix Vadásztársaság) vezetője beavatkozott az eljárásba, s végül az a döntés született, hogy ennek a vadásztárságnak a csoportja kapja meg az engedélyt a vad elejtésére. Ez a gyakorlat azóta is.

Tudomásom szerint az első félévre is a Hajdú Főnix Vadásztársaság képviselői rendelkeznek kilövési engedéllyel, s a második félévre is megkezdődött az engedélyezési eljárás. Mi a jogszabályok szerint úgy veszünk részt a folyamatban, hogy a területileg érintett önkormányzatot a kilövési engedélyről a rendőrség köteles értesíteni

- így Szekeres Antal.

Terveznek egy közelgő bejárást is a Campus Fesztivál kapcsán a vadásztársaság, a vadászkamara, a rendőrség és a Nyírerdő Zrt. részvételével, hogy az esetleges veszélyeket felmérjék.

Alapvetően bármilyen olyan állattal, amely a magyar faunában él, egyetlen egy teendőnk van, ha találkozunk vele, akár lakott területen, akár azon kívül. Álljunk meg, és várjuk meg, amíg elmegy! Ezek az állatok nem kedvelik az embert. Meg tudnak bennünket szokni, hogy ha van értelme elviselni az ember közelségét, a zajt, a különböző egyéb hatásokat az élelem vagy a búvóhely vagy a víz miatt, de alapvetően ők kerülnek bennünket – magyarázta Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vaddisznók

debrecen

nagyerdő

videó

strand

körforgalom