Sokkoló: sorra tűnnek el a háziállatok a kisalföldi településről, mintha a föld nyelné el őket

HelloVidék   
  Megosztom
Sokkoló: sorra tűnnek el a háziállatok a kisalföldi településről, mintha a föld nyelné el őket

A településen élő macskák körülbelül 90 százaléka gazdis cica, tehát van, aki gondoskodik róluk és hazavárja őket. Sok helyen gyerekek siratták kedvencüket. Csak a hétvégén három állatnak veszett nyoma Győrújfalun. Négy cica tetemét találták meg eddig, valószínűleg megmérgezték őket – írta meg a Kisalföld.


 


 


 


 

A macskák, ha úgy érzik, baj van, gyakran elmennek, elbújnak. Ezért ha egy állat elpusztul, nem egyszerű megtalálni a testét

– nyilatkozta a Kisalföldnek Nagy Tamás, a Szigetközi Állatbarátok Egyesületének elnöke, aki elmesélte, hogy már augusztusban is tűntek el állatok, és most, az utóbbi két hétben szintén jelentősen megugrott az esetek száma. Az érintettekkel már egy közösségi portálon is indítottak beszélgetést, hogy együtt lépjenek az ügyben. A rendőrséggel egyeztettek és a feljelentést is megtették.

A Kisalföld megkérdezte a győrzámolyi Szigetközi Állatgyógyászati Központot, mennyire gyakran találkoznak a praxisukban hasonló esetekkel. Sajnos nem egyedi, ami Győr­újfalun történik.

Rendszeresen előfordul az ilyen. Szerencsére az utóbbi időben nem tapasztaltunk kiugróan magas számot, de időről időre van egy nagyobb mérgezési hullám

– mondta el dr. Fekete László kisállatgyógyász klinikus szakállatorvos, aki elmonta, hogy Győr­újfalu ebből a szempontból fokozottan érintett. Sok macskánál, valamint kertben tartott, illetve töltésen sétáló kutyánál is tapasztaltak már mérgezést.

Dr. Fekete László azt is hozzátette, hogy általában tavasszal és ősszel gyakoribbak a véletlen esetek, például a fagyálló folyadék cseréjénél, de szándékos mérgezések egész évben jelentkeznek. A leggyakoribb a fagyálló, illetve a patkányméreg okozta mérgezés.

Az ügyben a Kisalföld megkereste a rendőrséget is, akik megerősítették, hogy a győrújfalui állatmérgezéssel kapcsolatban a Győri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okozva elkövetett állatkínzás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, amely jelenleg is zajlik. Az elkövető tettéért maximum két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

állatmérgezés

macska

állatkínzás