Ezt megnyertük: a világ legjobb diák programozói versengenek majd Szegeden

MTI   
  Megosztom
Ezt megnyertük: a világ legjobb diák programozói versengenek majd Szegeden

2023. augusztus 28 -szeptember 4. között megrendezésre kerülő, a 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2023) szervezési jogát Magyarország nyerte el, a helyszín Szeged városa lesz. A Kormány 2021 tavaszán döntött a rendezvény támogatásáról.


 

Augusztus 28 -szeptember 4. között Szegeden megrendezésre kerül az IOI 2023 Winter Meeting találkozó, melynek célja, hogy a nemzetközi szervezőbizottság tagjai számára bemutatásra kerüljenek az IOI 2023 megvalósításának részletei, az esemény szervezési feladatai, illetve a szereplők megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a szervezés minden aspektusból készen álljon az IOI 2023 kezdetére.

A négy napos eseményt Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg egy sajtótájékoztató keretében, a szegedi Pick Arénában.Helyettes államtitkár úr elmondta, hogy a verseny fennállása óta második alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon az IOI, ami a világ legnagyobb presztízsű versenyprogramozási eseménye.AzIOI megrendezésének távlati célja, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazodva egyre több fiatallal megszerettessük az informatika szakmát és ösztönözzük őket, hogy kezdjékmeg tanulmányaikat és szerezzenek diplomát informatikai felsőoktatási képzésekben és egyre többen helyezkedjenek el a digitális szakmákban.

A felszólalók között volt a hazai szervezőbizottság vezetője, Jobbágy László, aki kifejtette, hogy az IOI –International Olympiad in Informatics –az öt legnagyobb presztízsű tudományos olimpiának az egyike, ami 11 évet követően, a tengerentúlon és ázsiai helyszínek rendezett versenyek után térvissza Európába.

Nyúl László, a Szegedi Tudományegyetem informatikai intézetének docense és egyben az IOI technikai szervezőbizottság vezetője a technikai feltételek biztosítása kapcsán összefoglalta, hogy a négyszáz versenyzőnek két versenynapon, 5-5 óra alatt 3-3 különféle feladatot kell megoldaniuk, többek között programokat írnak és algoritmusokat fejlesztenek majd.

Végül Benjamin Burton, a nemzetközi IOI elnöke beszédében kiemelte, hogy a nemzetközi bizottság fő prioritása, hogy a legnagyobb tudású és tudományos felkészültségű csapat álljon a verseny szervezése mögött. A magyar szervezői stáb iránt a nemzetközi bizottság teljes bizalmát fejezte ki

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szeged

diákolimpia

informatika