Fontos dátum közeleg, minden magyart érint: nehogy elfelejtsd, mert rossz vége lehet!

HelloVidék   
  Megosztom
Fontos dátum közeleg, minden magyart érint: nehogy elfelejtsd, mert rossz vége lehet!

A nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, ami idén azt jelenti, hogy március 26-án kell átállítani az óráinkat: hajnal 2-kor most előrefelé, hajnal 3-ra tekerhetjük a mutatót. Az Európai Unió döntése szerint 2024-ben minden országnak véglegesen át kell állnia a választott őszi vagy nyári időszámításra, ezután több óraátállítás nem lesz. Így ez lehet az egyik utolsó óraátállítás, amit átélünk.

Sajnos az átállást most nem segíti a hosszúhétvége, mint múlt ősszel. Akkor november 1-je keddre esett, így az óraátállítás vasárnapját (október 30-át) követő hétfőt előre ledolgozva könnyebben szokhattuk meg a táli időszámítást. Most azonban ilyen nem lesz, a legközelebbi hosszú hétvége húsvétkor lesz, április 7-től 10-ig.

A tudomány a téli időszámítást támogatja, nem a nyárit

A Magyar Alvás Szövetség főtitkára, G. Németh György korábban elmondta, hogy az óraátállításhoz az emberi szervezet nehezen alkalmazkodik, sőt a biológiai ritmust vizsgáló szakemberek egyenesen azon a véleményen vannak, hogy igazából sohasem képes alkalmazkodni. Kutatások szerint a tavaszi óraátállítást követő első éjszakán mintegy 40 perccel alszunk kevesebbet, mely idővel 19 percre csökken, de az elveszett idő teljesen nem tűnik el. Azt pedig igenis megérzi a szervezetünk, ha mesterséges módon megbontjuk az évmilliók során kialakult biológiai ritmusunk, alvás esetében a cirkadián ritmusunkat.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

óraátállítás

nyári időszámítás

tavasz

március