Akár 40 százalékkal is drágább lehet idén a strandbelépő: itt a vidéki lista a közelgő nyitásokról

Nyakunkon a június első hétvégéje, amikor is talán végre a szabadban is strandolhatunk. De hogyan alakulnak idén a vidéki termál- és strandfürdőkön a jegyárak? Ennek is utána járt a HelloVidék.
Néhány évtizede még bevett szokás volt a magyar vidéken is, hogy a strandok és szabadtéri fürdőhelyek szinte mindenhol május 1-én nyitották meg a kapuikat. Ezt a hagyományt ma már csak kevés helyen őrzik, inkább az időjárástól teszik függővé, mikortól használhatjuk a szabadtéri termál és strandmedencéket. Sok helyen már a pünkösdi hétvégére tervezték a nyitás, máshol június 1-e után- jó idő esetén kezdődhet a szabadtéri pancsolás. A teljes fordulatszámot azonban jellemzően csak a tanévzárás után, június második felében veszik fel a fürdők, konkrétan június 17-étől minden szolgáltatás és kültéri medence működik majd.
Nem jó hír a korai nyárban: bődületesen megdrágult a strandolás
A pandémiás helyzethez kapcsolódó rendelkezések egyike értelmében tavaly június végéig nem emelhettek árat a fürdők, amelyek kivétel nélkül éltek a július elsején megnyíló lehetőséggel, és jellemzően 20-25 százalékkal árazták át tavaly első lépésben a jegyeket – írta a VG.
A nyár közepi általános és jelentős áremelést év végén, év elején többen megtoldották még, és vannak, ahol a főszezonra fogják. Így összességében még egy 10-15 százalékos korrekciót szinte mindenhol látni lehet majd, ezek együttesen okozzák a nem csekély mértékű,
összesen mintegy 40%-os árváltozásokat.
Országszerte lépéskényszerben vannak az üzemeltetők, amint arra Balogh Zoltán a Magyar Fürdőszövetség főtitkára rámutatott: a korábban egységes, ma már nagyon különböző áram beszerzési ár és a vízkezelő vegyszerek brutális drágulása, valamint a minimálbér és a garantált bérminimumhoz igazodás jelentősen megnövelte a fürdők önköltségét.
A legjobb helyzetben a komplex fürdők vannak, ahol fokozatosan, egy-egy részleget működtetve lehet igazodni a szezonálisan hullámzó forgalomhoz.
Új strandok, illetve fürdők nyílnak idén is,Berettyóújfaluban és Győrben lesz legközelebb szalagvágás. Ma már kimondható, hogy a Covidot és az energiaár-robbanást is túlélték a fürdők, amelyek rendkívül fontos élményelemek a turizmusban. Üzemeltetőváltásokra és új finanszírozási konstrukciók kidolgozására azonban több helyen is sor került, mindez éppen annak tudatában, hogy a jelentős közvetett bevételt generáló attrakciót minden településen igyekeznek megőrizni, sőt, lehetőség szerint továbbfejleszteni
– közölte a VG-vel a fürdőszövetségi főtitkár.
A múlt évben kialakult energiahelyzet a turizmust kiemelten súlyosan érintette, hiszen a medencék és pihenőterek felfűtése és üzemeltetése is jelentős energiaigénnyel bír. Szigorú költségtakarékossági és energiatakarékossági intézkedéseket vezettünk be, de emellett kénytelenek voltunk az árainkat is megemelni, ez differenciáltan realizálódott a különböző jegytípusok esetében, átlagosan 8-10 százalékkal drágult a belépés
– nyilatkozta a Büki Gyógyfürdő a HelloVidéknek. Ahogy látni fogjuk, a strandok is a tavalyi árakhoz képest 500-1000 forintos áremelésekkel kalkulálnak.
Nyitás előtt, rezsicsökkentő üzemmódban: a szombathelyi uszoda és termál
Szombathelyen a megemelkedett rezsi miatt tavaly október óta leállt az uszoda nagymedencéje, ahogy a VASIVÍZ ZRt. a HelloVidék kérdésére elmondta, a helyzet azóta is tart: 2022. október 3. napjától a Fedett Uszodát a sokszorosára emelkedett energia költségek miatt csökkentett alapterületen kénytelenek üzemeltetni.
Társaságunk célja továbbra is az, hogy hosszabb távon fenntartható legyen a 33 méteres medencét magába foglaló épületrész működtetése, valamint a nyári szezonban a Termálfürdő megnyitása
- tették hozzá.
Ahogy megtudtuk, Szombathely közgyűlési döntése eredményeként 100 millió Ft támogatást biztosít a régi – 50 m-es medencét is magába foglaló – uszodaépület fűtés korszerűsítésére. Az építési munkák az elkövetkező hetekben megkezdődnek, és várhatóan nyár végére lezárulnak. Így a közönségforgalom számára szeptember közepéig továbbra sem lesz elérhető a nagymedence, ezt követően a tulajdonos (Szombathely Megyei Jogú Város) döntése szerint nyílhat lehetőség az újbóli teljeskörű üzemeltetésre.
A Termálfürdő nyitását, mint minden évben az iskolai nyári szünet kezdéséhez igazítják, így idén június 16-ra (péntek) tervezi, de időjárás függvényében ez változhat. Ahogy megtudtuk, a társaságnál az idei évre még nem született döntés a jegyárak emelésére vonatkozóan, jelenleg a tavalyi belépődíjak érvényesek, az alábbi nyitvatartási időben:
- Nyitva tartás: 09.00 és 19:00 óra között.
- Felnőtt jegy: 1.700,- Ft
- Diák jegy: 1.200,- Ft
- Családi jegy – 2 felnőtt + 2 gyermek 14 éves korig: 3.900,- Ft
- 16:00 órától igényelhető a kedvezményes 1.200,- Ft-os felnőtt jegy
Íme, ezek a strandok már biztosan nyitva vannak
A termalfurdo.hu információ szerint az alábbi fürdők többsége nem teljes kapacitással nyitja meg a strandterületet. Az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa szabadtéri része 3 külön zónából áll, ezek közül csak a strandot nyitják meg, a Prémium Zóna és az Aquapark csak később áll a vendégek rendelkezésére.
Zalakaroson 2 strandmedencét, a sportmedencét, a szabadtéri gyerekvilágot és a családi csúszdákat nyitják meg. A hullámmedence május végén, az ún. Adrenalin Csúszdapark június közepén nyit.
• A weblapon szereplő jegyárak azonosak a tavalyival
Bükfürdőn április 28-án nyitották meg a Négy évszak medence „Tavasz” egységét. Május végére a negyedik, a „Nyár” egység is kinyit. A strandterület többi medencéje a vendéglátó egységekkel együtt az időjárás és a vendégforgalom függvényében nyit folyamatosan.
- Felnőtt fürdőbelépő 6 300 Ft (kiemelt 6 900 Ft)
- Diák fürdőbelépő**** 3 700 Ft (kiemelt 4 100 Ft)
Az Egri Termálfürdőben egész évben nyitva tartó szabadtéri medencék: I. kavicsos medence (radonos), II. radonos gyógymedence, III. radonos gyógymedence, részben fedett IV. kénes termálvizes ülőmedence, félig nyitott V. felnőtt élménymedence. A szezonálisan üzemelő strandmedencék nyitása: 2023. május vége.
- Felnőtt belépő 3 200 Ft
- Gyermek (4 éves kor felett), diák (23 éves korig), nyugdíjas belépő 2 600 Ft
- Esti belépő 16:00-tól 1 800 Ft
- Egri belépő (egri állandó lakcím kártyával rendelkezők részére) 1 800 Ft
- Eger Városkártya - felnőtt (hétfőtől-péntekig) 1 500 Ft
- Eger Városkártya - diák/nyugdíjas (hétfőtől péntekig) 1 000 Ft
- Kedvezményes 60 év feletti egri nyugdíjas belépő (hétfő, szerda, péntek)* 1 000 Ft
- Török Fürdő kiegészítő jegy (a normál belépőn felül fizetendő) 1 800 Ft
- Családi jegy 2 felnőtt+1 gyermek (4-18 éves korig, diákigazolvánnyal) 8 200 Ft
Tamásiban a 33-as úszómedence kivételével (június közepétől fog működni) az összes kültéri medence üzemel (2 db termálmedence, kültéri élménymedence, kültéri 25-s úszómedence és kültéri pancsolómedence), továbbá a beltéri pancsoló medence és a teljes szaunavilág minden szolgáltatásával együtt. A beltéri élményrész és az emeleti termálmedencék azonban nem üzemelnek!
- Felnőtt egész napos belépő 4.000 Ft 3.200 Ft
- Nyugdíjas-diák egész napos belépő 3.400 Ft 2.700 Ft
- Gyermek (3-14 év) egész napos belépő 2.500 Ft 2.000 Ft
- Felnőtt 16 óra utáni belépő 3.500 Ft 2.800 Ft
- Nyugdíjas-diák 16 óra utáni belépő 3.000 Ft 2.400 Ft
- Gyermek jegy 16 óra utáni belépő 2.000 Ft 1.600 Ft
Vannak olyan fürdők is, ahol szabadtéren főleg vagy kizárólag termál-, illetve gyógyvizes medencéket találunk, és ezek egész évben nyitva tartanak. Ha szabadtéren akarunk fürdőzni, akkor ezek is szóba jöhetnek. (Róluk ide kattintva látható a teljes lista, összesen 106 fürdővel.).
További strand-nyitások a magyar vidéken:
- Kristályfürdő - Ajka: 2023. június 15.
- Albertirsai Strandfürdő - Albertirsa: 2023. június 9.
- Annagora Aquapark - Balatonfüred: 2023. június 30.
- Kamilla Gyógyfürdő - Balmazújváros: 2023. június 16.
- Bonyhádi Termálfürdő - Bonyhád: 2023. június közepe
- Budaörsi Városi Uszoda és Strand - Budaörs 2023. június közepe
- Bükkszékfürdő Strandfürdő - Bükkszékfürdő: 2023. június 15.
- Vulkán Gyógy- és Élményfürdő - Celldömölk 2023. június eleje
- Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda - Csongrád: 2023. június 2.
- Dévaványai Strandfürdő - Dévaványa: 2023. július 1.
- Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő - Dunaföldvár: 2023. június 1.
- Rukkel-tó Waterpark - Dunavarsány: 2023. június 1.
- Aquasziget Esztergom- Esztergom: 2023. június
- Földesi Termálfürdő és Szabadidőközpont - Földes: 2023. június eleje
- Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand - Gyöngyös: 2023. június 3.
- RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő- Győr: 2023. június 17.
- Sá-Ra Termál Hegykő- Hegykő: 2023. június 1.
- Hévízi Tófürdő (gyerekmedence) - Hévíz: 2023. június közepe
- Jászberényi Lehel Uszoda és Strandfürdő - Jászberény: 2023. június 1.
- Kecskeméti Fürdő, ill. Élményfürdő és Csúszdapark - Kecskemét: 2023. június 16.
- Halasthermál - Kiskunhalas: 2023. június eleje
- Kisszékely strand - Kisszékely: 2023. június közepe
- Mjus World Resort & Thermal Park - Körmend: 2023. június közepe
- Szent István Gyógyvizű Fürdő - Kunhegyes: 2023. június 1.
- Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont - Marcali: 2023. június 3.
- Martfű Gyógyfürdő és Uszoda, Martfű: 2023. június eleje
- Mezőcsáti Termálfürdő, Mezőcsát: 2023. június 1.
- Borostyán Camping és Strandfürdő, Mezőkovácsháza: 2023. július 1.
- Mezőtúri Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda, Mezőtúr: 2023. június 1.
- Flexum Thermal & Spa, Mosonmagyaróvár: 2023. június 17.
- Nádudvari Termál- és Strandfürdő, Nádudvar: 2023. június eleje
- Sárkány Wellness és Gyógyfürdő, Nyírbátor: 2023. június 16.
- Pollack Strand, Pécs: 2023. június közepe
- Petőháza Strand, Petőháza: 2023. június 1.
- Thermal Spa Siklós, Siklós: 2023. június 15.
- Csitáry G. Emil Uszoda és Strand, Székesfehérvár: 2023. június 3.
- Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő, Szekszárd: 2023. június közepe
- Szentgotthárd Spa & Wellness, Szentgotthárd: 2023. június közepe
- Szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő, Szombathely: 2023. június eleje
- Tatabányai Gyémánt Fürdő, Tatabánya: 2023. június 16.
- Szent András Gyógyvizes Strand és Kemping, Tóalmás: 2023. június 1.
- Túrkeve Termál- és Élményfürdő, Túrkeve: 2023. június eleje
- Szentkútfürdő Vasvár, Vasvár: 2023. június 2.
- Zalaegerszegi Termálfürdő, Zalaegerszeg:2023. június 17.
- AquaCity Zalaegerszeg, Zalaegerszeg: 2023. június 17.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)