Drámai jóslat szivárgott ki: a magyar kutató szerint idő kérdése, és kiszáradhat a Balaton fele

HelloVidék   
  Megosztom
Drámai jóslat szivárgott ki: a magyar kutató szerint idő kérdése, és kiszáradhat a Balaton fele

Nincs mese, lassan és biztosan egyre élhetetlenebb lesz a világ körülöttünk. 2000 óta folyamatosan melegszik a Balaton is, évtizedenként 0,7 Celsius-fokkal – derül ki a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legfrissebb felméréséből.


 

Az Infostart cikke szerint az elmúlt bő húsz évben történtek olyan környezeti változások, amelyeket csak azzal tudtak magyarázni, hogy melegszik a Balaton. De ez a tény nem volt dokumentálva, ezért archivált műholdfelvételekből visszamérték a hőmérsékleti változásokat – mondta az InfoRádióban a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A kutatásuk végeredménye szerint a Balaton vízhőmérséklete átlagosan 0,7 Celsius fokkal növekszik évtizedenként.

Ez azt jelenti, hogy ebben az évezredben a Balatonban a hőmérsékletnövekedés 1,2 Celsius-fokos volt. Az is egyértelművé vált, hogy vannak területi megoszlások. Az egyik például, hogy a sekélyebb nyugati medence, a keszthelyi, jobban melegszik. Ott nagyjából 1,9 Celsius fokkal Celsius-fokkal emelkedett meg, de vannak olyan pontok, például a Keszthely előtti terület, amely 2 Celsius-fokkal melegedett az elmúlt 24 évben

– sorolta Tóth Viktor. A szakember szerint ez egyrészt a klímaváltozással függhet össze. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület szerint a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokkal fog nőni 2030-ra, miközben itt már most úgy tűnik, hogy 1,7-1,9 esetenként helyenként 2 Celsius fokot növekedett a vízhőmérséklet.

– fogalmazott meg drámai jóslatot a szakember.

Addigra a párolgás miatt a Balaton vizének fele elfogyhat, tette hozzá Tóth Viktor, aki szerint nem csak a klímától melegszik a tó. Az ember által beépített területek a kutatás szerint melegebbek voltak, mint a természetközeli területek, és ezek között is volt egy nagyjából 0,1-0,2 Celsius fokos eltérés, egyértelmű jeleként annak, hogy az embernek közvetlen hatása is van a hőmérséklet növekedésére.

Tehát ha egyre jobban beépítjük a Balatont, még gyorsítjuk is a melegedési folyamatot

– emelte ki a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

víz

klíma

klímakatasztrófa