Falánk kártevők jelentek meg a kertekben: ez az alattomos rovar keseríti meg a somogyiak életét
Alig győzik a munkát a somogyi rovarirtók, ugyanis az idei nyáron az aszály és a nagy hőség miatt előbb keltek ki a darazsak - számolt be róla a sonline.hu.
A Sonline.hu beszámolója szerint igazi darázsinvázióra számíthatunk augusztus közepétől, miután az extrém meleg miatt korábban keltek ki a rovarok.
Május végén és június közepén nagy esők, majd lehűlés volt, ami kedvezett a darazsak fejlődésének. A több hete tartó kánikula miatt pedig ez csak fokozódott, így elmondhatjuk, hogy egy hónappal korábban kezdtek mozogni a darazsak
– mondta a lap kérdésére Ludányi-Cene Anett, az ALK Kártevőirtó Kft. ügyvezetője. Hozzátette: nagyobbak a fészkek, hétszintes, focilabda méretűvel is találkoznak a siófoki cég munkatársai. Augusztus mindig a darázsriasztás csúcshónapja, de az idei különösen korán kezdődött.
Két héttel előrébb vagyunk, ahogy ez jellemző a mezőgazdaságra is. A darazsak előbb rakják le a petéket, és előbb is kelnek ki, a kánikula és az aszály az ő malmukra hajtotta a vizet – mondta Horváth Tünde, az Uniszolg 2002. Bt. ügyvezetője. Hozzátette: gyakran az éghajlatváltozással megjelenő fajok okoznak riadalmat.
Fák törzsében tanyázik a tőrös darázs, ami a mediterrán területeken volt csak korábban jellemző, de ma már nálunk is gyakran megjelennek. Sokszor hívnak olyan házhoz, ahol ilyenek rajzanak, de ezek nem veszélyesek és védettek, ezért nem is irthatóak
– mondta Horváth Tünde.
A kaposvári Lévai Szabolcs viszont úgy látja, most indul be a darázsszezon. – Volt korábban is megkeresésünk, de igazán nagy méretű fészkek csak eztán lesznek – mondta Lévai Szabolcs. Hozzátette: nagy egyedszámokra számít, akár több tízezer darázsra is egy-egy fészek esetében.
Sokan most, hogy kicsit hűvösebbre fordult esténként az idő, veszik észre a darazsakat. Ilyenkor már este is felkapcsolják a villanyt, amelyre mennek a darazsak, ugyanis ezek a rovarok éjszaka vadásznak
– tette hozzá.
A rovarirtással foglalkozó cégek szerint tudatosabban kellene védekezniük az ingatlantulajdonosoknak a darázsfészkek kialakulása ellen. Egy többszintes, emberfej méretű fészek ugyanis nem két nap és nem is néhány hét alatt készül el.
Sokszor olyan fészkekhez megyünk ki, amelyeket már nem idén kezdtek el építeni a darazsak
– mondta Horváth Tünde.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)