Óriási veszély fenyegeti a fecskéket: mi lesz így a madarakkal?
Az esős, hideg időben csoportosan próbálnak száraz menedéket keresni a fecskék, és akár százasával is megjelenhetnek teraszokon.
A hideg, szeles, esős idő miatt fecskék került bajba a Balaton környékén is. Pálinkás Andor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Dél-Balatoni Csoportjának madarásza a likeBalaton.hu-nak elmondta, rengeteg aggódó üzenetet és telefonhívást kapott az elmúlt napokban.
Sokan kérdezték tőle, hogy miért van ennyi fecske a siófoki vasútállomáson, mi történik ezekkel a madarakkal, mert össze-vissza repülnek, néhányat pedig elütnek autóval.
Az egyik pillanatról a másikra zuhant a levegő hőmérséklete 15-20 fokot, a levegőben pedig eltűntek a rovarok: egy részük elpusztult, másik részük pedig úgy elbújt, hogy a kizárólag repülő rovarokkal táplálkozó fecskék számára elérhetetlenné váltak
– fejtette ki Pálinkás Andor.
Mint mondta, valójában csak érzéki csalódás, hogy „sok a fecske”. Normál körülmények között ugyanis nagy magasságban, hatalmas területeken szétszóródva vadásznak ezek a madarak, így nem vesszük észre őket észre. A most látott fecskék nagy része éppen átvonul felettünk, az északi területekről délre tartanak.
Mivel a hideg miatt a repülő rovarok eltűntek a levegőből, a villásfarkúak 3-4 nap alatt akár éhen is halhatnak. A repüléshez, vonuláshoz hatalmas energiára van szükségük.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)